
Igazi rendezvényhelyszínné nőtte ki magát a horgásztó környéke az utóbbi években. A hétvégén a Kéz a kézben a Zöld szigeten elnevezésű programra várták az ózdiakat, szombat délután ugyanis ismét a szórakozásé volt a főszerep a helyszínen. A gyerekeket többek között kézműves foglalkozás és ugrálóvár is várta, de a felnőttek is találhattak maguknak olyan elfoglaltságot, ami lekötötte a figyelmüket.
„Még most jöttünk nemrég, még csak az ugrálóvárban voltam.” – mondta Derencsényi Zalán
„Nagyon jó, nagyon jó. Szoktam ide is járni, Arlóban is voltam a Laskafesztiválon, máskor a Vadvirágnál is, úgyhogy én szeretek ilyen helyekre járni. Mióta ide bekerültem Ózdra, egy éve, azóta járok, ahova csak tudok.” – nyilatkozott Kállai Antalné
Ismét megtelt tehát élettel a tó környéke, hiszen a szervezők minden alkalommal arra törekednek, hogy olyan programokat hozzanak létre, amelyek felkeltik a helyiek figyelmét.
„Nagyon-nagyon izgalmas, és nagyon jó volt a mai délután. Ez a Kéz a kézben a Zöld szigeten, ami szintén a Helyi humán fejlesztések Ózdon keretében valósult meg. Én azt gondolom, hogy itt a horgásztó környezetében igazi közösség épül. Egyre többen veszik igénybe a kitelepült, kiépített szolgáltatásokat, és egyre többen várják azokat a szabadidős programokat, amik itt megvalósulnak.” – mondta Szaka Attila projektmenedzser
A délután folyamán az ÓMI Zenés Színház kötelékébe tartozó Rási Zorka és Őze Maja léptek fel a stégen. Ahogy sötétedett, egyre többen érkeztek a helyszínre, hogy meghallgassák a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében tanuló fiatalokat, akik főleg ismert slágereket énekeltek a közönségnek. A végén gyerekek is beálltak melléjük táncolni Bruno Mars Uptown funk című dalára.
Ezzel nem ért véget a rendezvény, ugyanis a fellépők után tűzzsonglőrök szórakoztatták a közönséget. Ez a programelem a Szent Iván éji pikniken is nagy sikert aratott, most is sokan gyűltek köréjük, hogy lássák a lendületes mozdulatokat. Végül a Rozsdakör bemutatkozó fényjátéka következett, a látogatók többek között a fák közé feszített vásznakra vetített képek segítségével eleveníthették fel Ózd fénykorát.





