
Újabb könyvbemutatónak adott otthont a városi könyvtár. Most a társadalomtudományok iránt érdeklődőket várták az intézménybe, hogy megismerkedhessenek a szerzővel, Valuch Tiborral. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyetemi tanára legújabb kötetét hozta el, amely három évszázadból merít olyan sorsokat, amelyekre nagy hatással voltak a politikai és társadalmi változások.
„Nagyon érdekel a történelemnek az az értelmezése a szakmámnál fogva, hiszen kutatóként és oktatóként is a történelemmel foglalkozom hosszú évtizedek óta, hogy hogyan lehet a nagy történelmi változásokat egyes emberi életek, élettörténetek, családtörténetek, generációtörténetek analitikus feldolgozása révén egy picit jobban megérteni. És tulajdonképpen ez a könyv egy kísérleti, tudományos vállalkozás úgy, hogy természetesen fogyasztható is, hiszen olyan történetek vannak benne, amelyek megélhetőek, átélhetőek.” – mondta Valuch Tibor egyetemi tanár
Kiderült, hogy Valuch Tibor nem véletlenül dolgozott fel helyi sorsokat is a könyvben. Gyökerei ugyanis ide vezetnek, nagyszülei az Újtelepen éltek, így bár ő Tatán született, az iskolai szüneteket nagyon sokszor itt töltötte. Többek között ebből kifolyólag is tisztában volt az itt zajló folyamatokkal, és mondhatni végignézte a gyár és vele együtt a munkásosztály leépülését. Azonban az időben visszább utazott, így a könyvben generációkon átívelően mutatja be egy-egy család sorsát.
„Olyan dolgokat ki lehet ezekből deríteni, legyen az egy visszaemlékezés, legyen az egy napló, legyen az egy hagyatéki irat, amelyekből más, nagyobb, globális források nem tanúskodnak. Tehát az úgymond alulról építkező társadalomtörténet számára, de különösen a helyi történet számára az ilyen személyes élettörténetek, életpályák azért is jelentősek, mert kollektív életpályákra, kollektív életutakra is rávilágítanak. Ebből most egy szeletet kapunk, ebben a kötetben.” – nyilatkozott Dr. Alabán Péter történész
A könyvbemutató kötetlen hangulatban telt, beszélgetőpartnere, dr. Alabán Péter, aki maga is történész, jól átgondolt, a lényegre mutató kérdéseket tett fel. A programmal bővebben a jövő heti Kaleidoszkópban foglalkozunk, amelyből még több érdekességet és életutat ismerhetnek meg.





