Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Sport » Meredek terepen – Mintegy félszáz résztvevő feszegette határait a lépcsőfutáson
Elindult a futam.

Meredek terepen – Mintegy félszáz résztvevő feszegette határait a lépcsőfutáson

Olvasási idő: perc

A reggeli esős idő sem ijesztette el a résztvevőket a versenytől. Szép számban gyülekeztek az érdeklődők a Március 15. úti lépcsősor aljában. Hamar megteltek a regisztrációs lapok. A Kondi Napok záró állomásán, vagyis a lépcsőfutáson mintegy félszázan tették próbára felkészültségüket. A programsorozatban a természetjárás mellett, most is helyet kapott az úszás, dombfutás, evezés és kerékpártúra. Idén 15-en voltak, akik legalább öt állomáson helytálltak, ők egy emblémázott pólót kapnak ajándékba. Még egy utolsó eligazítás volt a megmérettetés előtt és a legkisebbek rajtjával elindultak a futamok.

„Örömteli, hogy ilyen sokan vannak. Látom, hogy vannak az óvodások között is és lesznek idősebb teljesítők is, úgyhogy úgy gondolom, hogy eléri célját. Szabadtéri eseményeket szeretünk szervezni és hát most egy kicsit esős az idő, de hát pont az a lényege, hogy ilyenkor is megmutatjuk, hogy nem ijedünk meg, hanem ha rosszabb az időjárás, akkor is nyugodtan lehet mozogni, sportolni. Egymással így közösen együtt lenni, ami a léleknek is jó” – mondta Vanczák Attila, az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke.

A lépcsőfutás az egyik legkedveltebb programeleme a sorozatnak. Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület tagjai vasárnap már a 16. alkalommal hívták életre a sportos rendezvényt. A legfiatalabbak között is akadtak visszatérő versenyzők, de az extrém kihívás másoknak is felkeltette az érdeklődését.

„Ez egy állóképesség gyilkos megmérettetés, a részvétel a fontos. Ez egy nagyon jó erőfelmérő birkózóink számára, akik október 17-én Kazincbarcikán lépnek szőnyegre szabadfogású birkózóversenyen” – nyilatkozta Berkeszi Dávid.

A leghosszabb táv Ráctag tetőn ért véget, de rövidebb szakaszokat is lehetett teljesíteni korosztálytól függően.

„Egy kicsit az elején izgultan, de egyébként tökre élveztem, hogy futottunk. Sokszor buktam meg a lépcsőkön, de nagyon jó volt” – emelte ki Kacsmarik Katalin.

Szurkolástól volt hangos a lépcsősor. A bátorítás elkélt mindenkinek. A végére kissé nehézkessé vált a mozgás. 50, 100 vagy 200 lépcsőfokot küzdöttek le a versenyzők.

„Én úgy éreztem, hogy jó teljesítettem és nem tudom hányszor mentem fel és le, mert szurkoltam sokat” – tette hozzá Barna Flóra Janka.

Egyedi ereklyékkel gazdagodtak a leggyorsabbak, a kategóriák első három helyezettjét fából készült éremmel jutalmazták a rendezők. A részletes eredmények az egyesület közösségi oldalán találhatók. A Teknőcök következő megmozdulása holnap, vagyis csütörtökön lesz a stadionban fél hattól, akkor a mellrák ellen futhatnak rózsaszínben az érdeklődők. Október 22-én, szintén csütörtökön pedig az Ózdi Futónapok záró állomására várnak minden lelkes sportolót.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.