Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Karácsonyi vásár a Kormányhivatal előtti téren.
Vásári forgatag a Kormányhivatal előtti téren.

Karácsonyi vásár a Kormányhivatal előtti téren.

Olvasási idő: perc

Fenyőágakkal díszített kapuk fogadják a Kormányhivatal előtti téren az arra járókat az ünnep jegyében. December elsejétől megtelt árusokkal a terület, azok a kereskedők kínálják termékeiket, akik korábban a Gyújtón foglaltak helyet, ám ez eléggé szűknek bizonyult. Marosréti-Zsuponyó Anett, a terület képviselője azt mondja mindent megtettek annak érdekében, hogy megfelelő megoldást kínálhassanak az árusítóknak.

Több körös egyeztetésen vagyunk túl az itt árulókkal. Mindenki jobbnak látta és ők is belátták, hogy valóban itt nagyobb lesz a hely, kipakolás szintjén, illetve a vásárlók és látogatók is sokkal nagyobb helyen tudnak nézelődni, valamint a gyalogos közlekedést sem akadályozzák így.” – mondta Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester

Vicces zenélő karácsonyfával, plüssjátékokkal, karácsonyi díszekkel várják az érdeklődőket. Főként az ünnephez és az évszakhoz kapcsolódó portékák kerültek az asztalokra.

Legelső évtől itt vagyunk mi is a párommal, sapkákat árulunk és sokkal jobbnak érzem ezt a helyet, sokkal szebb, színvonalasabb az egész, sokkal jobban jönnek az emberek. Nagyon tetszik, nagyon szeretjük.” – nyilatkozott Bojtos Nikoletta kereskedő

Ebben a parkolóban a Vasvár úton több éven keresztül árultak tűzijátékokat december utolsó hetében. Lakossági kérés és bejelentés is érkezett ezzel kapcsolatban, hogy az ünnepek miatt rengeteg hozzátartozó látogat haza, hogy családjukkal együtt tölthessék az év utolsó napjait, amelynek eredménye, hogy egyre több parkolóhelyre van szükség, a piroctehnikai eszközöket kínáló kereskedő azonban ezekből három, négy parkolóhelyet is elfoglalt, így idén itt nem lesz év végi tűzijáték árusítás.

Legfrissebbek

A végzősök körbesétálták az intézményt.

Elbúcsúztak társaiktól a végzős középiskolás diákok

Utoljára szólt a csengő az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium végzőseinek. A ballagók osztálytermeikből indulva először József Attila mellszobrát koszorúzták meg a földszinten, majd megkerülték az intézményt, miközben az…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.