Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Csoki ajándékba – Édességet kaptak a Nemzetőr Úti Tagóvoda apróságai mikulásra.
A kicsik egy közös dallal is készültek a csokiért cserébe.

Csoki ajándékba – Édességet kaptak a Nemzetőr Úti Tagóvoda apróságai mikulásra.

Olvasási idő: perc

Az egyik helyi töltőállomás munkatársai érkeztek a Nemeztőr Úti Tagóvodába Mikulás alkalmából. A megszokott módon most is csokoládéval lepték meg a gyerekeket. A kicsik az üzletvezető minden kérdésére válaszoltak, azt is elmondtá miért fontos a benzinkút és az üzemanyag. A helyi benzinkúton általában valamilyen ünnephez vagy témához kapcsolják a gyűjtési akciót. Most pedig Mikulás alkalmából látogatták meg a kicsiket.

Több mint 10 éve gyűjtjük már a csokoládékat a két töltőállomásainkon, és most idén volt a legsikeresebb a gyűjtési akciónk, mert több mint 2000 darabot sikerült összegyűjteni. A Nemzetőr úti óvodába látogattunk most ez alkalommal. Ide 440 darab csokoládét hoztunk, mindig előzetes megbeszélés alapján, és akkor itt kettő darab csokoládé jut minden kisgyerek számára. Voltunk már a bölcsődében, az Árpád vezér úti óvodába és a külterületekre is fogunk tudni vinni most csokoládét, illetve a dédestapolcsányi kamion felvonuláson is fognak az autóból, a mi csokoládéinkból kidobálni.” – mondta Szabó Tiborné, a Loma Fild Kft. üzletvezetője

Sok vásárló csatlakozott a jótékony akcióhoz. Most azért választották a Nemzetőr Úti Tagóvodát a kezdeményezők mert itt még nem jártak korábban.

Nagyon örültünk a megkeresésnek, hiszen óvodánkat első alkalommal keresték meg a töltőállomásról, és én igen nagy örömmel mondtam igent, mert mindig örülünk annak, hogyha bármilyen intézmény támogatja a mi óvodánkat. Mi ezt pénteken szeretnénk kiosztani a gyermekeknek, hiszen akkor lesz a Mikulás ünnepség, és biztos vagyok benne, hogy nagy örömmel fogják fogadni és mosolyt tudunk csalni a gyermekek arcára a töltőállomással közösen.” – nyilatkozott Répási Judit, az Nemzetőr Úti Tagóvoda vezetője

Az ovisok, hamar feloldódtak, egy közös dallal is készültek a csokoládékért cserébe. A díszes doboznak hamar nekiestek a gyerekek és közösen tépték szét a csomagolást, persze a felnőttek segítsége is elkelt a gondosan bedobozolt ajándékhoz. Összesen 440 darab csokoládét kaptak a gyerekek.

Legfrissebbek

A végzősök körbesétálták az intézményt.

Elbúcsúztak társaiktól a végzős középiskolás diákok

Utoljára szólt a csengő az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium végzőseinek. A ballagók osztálytermeikből indulva először József Attila mellszobrát koszorúzták meg a földszinten, majd megkerülték az intézményt, miközben az…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.