Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Planetárium és kreatív feladatok – Tehetségnap az Újváros Téri Általános Iskolában
Minden osztályt vártak a kitelepült mozgó planetáriumba.

Planetárium és kreatív feladatok – Tehetségnap az Újváros Téri Általános Iskolában

Olvasási idő: perc

Megtelt diákokkal az Újváros Téri Általános Iskola aulája a tehetségnap alkalmából, ahol oklevelekkel ismerték el a tanulmányi és sporteredményeket elérő tanulókat. Az intézményben hosszú évek óta kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás, a programok is ezt a szemléletet tükrözték.

„A mai nap egy picikét felborítottuk az eddigi előző éveknek a menetrendjét, és egy mozgó planetáriummal leptük meg az iskola gyermekseregét. Évfolyamonként minden évfolyam osztályai bemennek és megnéznek egy-egy nekik kiválasztott műsort, és az egész napnak a programját tulajdonképpen e köré a téma köré építettük fel. Hogy miért is a planetárium? Egyrészt mert izgalmas, tehát a gyerekeknek ritkán van arra lehetősége, hogy helybe jöjjön a planetárium, és a másik pedig egy abszolút szimbolikus gondolat, ami mögötte rejlik, hogy az emberi kíváncsiság milyen messzire el tudta vinni az embert. Nyilván itt most egy planetáriumról beszélünk, de ami e mögé van rejtve, az az a fantasztikus adottsága az embernek, hogy kíváncsi vagy tehetséges, hogy a kíváncsisága és a tehetsége el tudja vinni olyan utakra, amit korábban senki nem járt be” – mondta Tóthné Kocska Orsolya, az Újváros Téri Általános Iskola Tehetséggondozó Munkaközösség vezetője.

Az idei rendezvény központi eleme egy mozgó planetárium volt, amelyet évfolyamonként próbálhattak ki a diákok. Egy rövid tájékoztató után már be is engedték őket, és kezdetét vette a vetítés. A nyolc méter átmérőjű kupolában 360 fokos látvány fogadta a gyerekeket. A különleges előadás során a diákok megismerkedhettek a Naprendszerrel, a csillagok születésével, a fekete lyukak kialakulásával is. Az intézmény szeptembertől már ökoiskola lett, ezért az egyik programelem az újrahasznosításra és a kreatív munkára épült.

„Minden osztálynak hulladékból kell valamilyen kreatív eszközt létrehozni, ami kapcsolható az űrkutatáshoz, a repüléshez, legyen az egy helikopter, vagy egy repülőgép, vagy egy űrhajó, vagy egy űrszonda, bármi, és mindezt pedig valamilyen hulladék, mondjuk palackok, kupakok, egyéb dolgok, amik egyébként a szemétben landolnának, ezeknek az eszközöknek a felhasználásával” – tette hozzá Tóthné Kocska Orsolya, az Újváros Téri Általános Iskola Tehetséggondozó Munkaközösség vezetője.

A tanulók szabadjára engedhették fantáziavilágukat, de voltak akik az internetről kerestek ötletet. Többen osztályszinten egy nagy alkotást készítettek.

„Egy kartonból egy űrhajó, újrahasznosított dolgokból kell, és most azt csináljuk az osztálynak. Igen, ilyen palackokból, kartonokból, régi ilyen kupakokból, WC papír gurigákból csináljuk” – nyilatkozta Tóth Brigitta és Losonczi Liliána, az Újváros Téri Általános Iskola két tanulója.

Az elkészült alkotásokat az iskola aulájában állítják ki, ahol mindenki megtekintheti majd a diákok munkáit. A programok között ének- és bűvöskocka-kirakó verseny is szerepelt, így több területen is kipróbálhatták magukat a tanulók. A pedagógusok szerint a tehetségnap célja, hogy a diákok minél többféle tevékenységben bontakoztathassák ki képességeiket.

Legfrissebbek

A végzősök körbesétálták az intézményt.

Elbúcsúztak társaiktól a végzős középiskolás diákok

Utoljára szólt a csengő az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium végzőseinek. A ballagók osztálytermeikből indulva először József Attila mellszobrát koszorúzták meg a földszinten, majd megkerülték az intézményt, miközben az…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.