Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » A csatlakozókat és kábeleket gyártó cég ózdi telephelyét látogatták meg a SZIKSZI-sek
Három gyártósort tekintettek meg a fiatalok.

A csatlakozókat és kábeleket gyártó cég ózdi telephelyét látogatták meg a SZIKSZI-sek

Olvasási idő: perc

A csatlakozókat és kábeleket gyártó vállalat ózdi telephelyére látogattak a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói. A diákok egy rövid, elméleti tájékoztatóval kezdték a programot, ahol megismerkedtek a gyár működésével és a munkavédelmi szabályokkal, majd egy oktatófilmet is megtekintettek. Ezt követően lábzsákot húzva indultak el az üzemi bejárásra. A vállalat kiemelten fontosnak tartja, hogy a fiatalok ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is betekintést nyerjenek az ipari folyamatokba.

„Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki a SZIKSZI-vel. Ez már nem az első alkalom, hogy meglátogatnak minket, sőt nyári gyakorlaton fogadunk logisztikus hallgatókat. A tavalyi évben szerencsére sikerült átadnunk olyan számítástechnikai eszközöket, amiket mi már nem használtunk, és ott a számítástechnikus tanulók tudják használni, úgyhogy én úgy gondolom, hogy nekünk, mint egy itt prosperáló vállalatnak, segíteni kell abban, hogy az itt felnövő fiatalok lássák gyakorlatban is, hogy majd mivel fognak foglalkozni” – emelte ki Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A tanulók mindhárom gyártócsarnokba betekintést nyerhettek, ahol testközelből figyelhették meg a termékek előállításának folyamatait, a gyártósorok működését és az alkalmazott technológiákat. A logisztikai folyamatokról is részletes tájékoztatást kaptak. A résztvevők szerint a látogatás élménydús és tanulságos volt.

„Nagyon jó volt amúgy. Nem gondoltam volna, hogy Ózdon vannak ekkora cégek, ekkora gyárak. Ez egy hatalmas élmény volt számomra” – mondta Papp Balázs Ferenc, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

Bár a tizedikes diákok továbbtanulási tervei még formálódnak, a gyárlátogatás sokuk számára hasznos tapasztalatot jelentett. A program végére a tanulók a gyártás teljes folyamatát megismerhették az alapanyagoktól egészen a kész, csomagolt termékekig, amelyek már szállításra várnak a raktárban.

Legfrissebbek

A koncert nem csupán egy fellépés, hanem egy komplex vizuális és zenei élmény.

Balázs Pali 29 év érzelmeivel érkezik Ózd színpadára

Helyszín: Ifjúsági ParkIdőpont: 2026.05.01. 20:00 Több mint 20 év után tér vissza a városba Balázs Pali. Közel három évtizede, 1996-ban kezdődött egy páratlan zenei sikertörténet, amely idén különleges mérföldkőhöz érkezett.…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.