Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Sport » Megtelt élettel a Bíben-völgy – A jövő tehetségei csaptak össze a pályán
Egymás után szoros versenyben a bringázók.

Megtelt élettel a Bíben-völgy – A jövő tehetségei csaptak össze a pályán

Olvasási idő: perc

A jövő bringás bajnokait keresték Ózdon és vonzáskörzetében. A legkisebbek rajtjával indult ma délelőtt a Bringastart – Ózdi Kerékpáros Egyesület Jövő Bajnoka Tehetségkutató verseny a Bíben-völgyben. Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt halasztották a rendezvényt, de ma az időjárás is melléjük állt, így kellemes, napos időben vághattak neki a kijelölt távoknak a résztvevők.

A megmérettetésre elsősorban az általános iskolás korosztály jelentkezését várták 7 – 15 éves korig, de bárki regisztrálhatott még a helyszínen is. Érkeztek versenyzők Miskolcról, Pétervásáráról, Istenmezejéről.

„Sokat szoktunk gyakorolni és könnyű volt nagyon a pálya” – nyilatkozta Varga Sámuel, pétervásárai versenyző.

Egy 850 méteres pályán tehették próbára ügyességüket, gyorsaságukat, állóképességüket a fiatal sportolók. A körök számát korosztálytól és nemtől függően határozták meg a szervezők.

„Nagyon jó volt és volt egy nagyon nehéz rész. Volt ilyen domb, amelyen így át kellett menni, az nagyon nehéz volt” – emelte ki Barna Luca Anna, a Bolyky Tamás Általános Iskola versenyzője.

A helyszín közelsége miatta az Újváros Téri Általános Iskolából is többen jelentkeztek a bringás megmozdulásra. Összességében mintegy ötven fős mezőny állt össze, amelynek jelentős hányadát a Bolyky Tamás Általános Iskola csapata adta.

„Én nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert bármilyen ilyen jellegű kezdeményezésnek nagyon örülnek a gyerekek. Leginkább az alsó tagozatos gyerekek körében népszerűsítem a sportot. Nagyon örültünk ennek az újabb kezdeményezésnek, hiszen a kerékpározás is bekúszik lassan iskolánk életébe. A Bringasuli programot már többször is végigcsinálták negyedik, ötödik, hatodik évfolyamos tanulóink. Itt most lehetőséget kaptak az alsó tagozatos gyerekek is, a kisebb évfolyamosok is a versenyzésre” – mondta Birinyiné Bartók Anita, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanítója.

Frölich Tamás korábban elmondta, abban reménykedik, hogy Ózd és térsége ismét a hazai mountain bike sport meghatározó bázisává válhat.

„Az Ózdi Kerékpáros Egyesület tagsága most már bőven felnőttkorú és nagyon szeretnénk most már, ha lennének nálunk is újból utánpótláskorú versenyzők. A Magyar Kerékpáros Szövetségnek köszönhetően elindult egy program, ez a „Bringát az egyesületeknek”,aminek köszönhetően kaptunk négy Trek típusú kerékpárt és ezeknek a kerékpároknak szeretnénk a lelkes gazdáit megtalálni” – tette hozzá Frölich Tamás, az Ózdi Kerékpáros Egyesület elnöke.

A mai rendezvény a tehetségkutató sorozatnak tulajdonképpen az első futama volt. A későbbiekben egy ügyességi versenyt és egy túrát is terveznek A három állomás összesített eredménye alapján dől majd el kik kaphatják meg a vadonatúj Trek Marlin 7-es mountain bike-okat használatra és edzésre. A résztvevők értékes rajtcsomagot kaptak. A kategóriák első három helyezettje pedig éremmel és bringás ajándékokkal gazdagodott.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

Képviselő-testületi ülés

A 2026. május 29-én (pénteken) 11 órától, a Városháza nagy tanácstermében kezdődő képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései. A tanácskozáson 30 napirendi pontot tárgyalnak meg a testület tagjai. Meghívó 1. napirend –…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.