Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Oklevelek, könyvjutalmak – Lezárták a tanévet az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában is
Sokan könyvjutalomban részesültek.

Oklevelek, könyvjutalmak – Lezárták a tanévet az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában is

Olvasási idő: perc

A cigány himnuszt énekelték a növendékek a zeneiskola évzáróján tegnap délután. A program a hőség miatt nem nyúlt hosszúra, Boros Géza igazgató röviden köszöntötte a jelenlévőket.

„Ebben az évben a hőségriadóra való tekintettel rendhagyó helyszínen és rendhagyó módon kerül sor az évzáró ünnepség megszervezésére. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert bár kevés az ülőhely, tegnapi méréseink alapján ez az Olvasó leghűvösebb pontja. Engedjék meg, hogy ezt az alkalmat az időjárás miatt a lehető legrövidebbre fogjam, és eltekintsek az éves események és az eredményeink felsorolásától” – mondta Boros Géza, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

Beszéde után kiosztották az okleveleket. Volt, aki kitűnő tanulmányi eredményéért részesült könyvjutalomban, másokat pedig a különféle rendezvényeken való szereplésükért ismertek el. Összesen mintegy hatvan könyv és oklevél talált gazdára. Miután mindenki megkapta az őt illető jutalmat, kihirdették a Csukás István 90. születésnapja alkalmából meghirdetett rajzverseny győzteseit. Tóthné Kocska Orsolya, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke elmondta, hogy az alkotások zsűrizésére a csoport tagjait kérték fel, majd egy Csukás István-idézetet olvasott fel. Ez fordította le a festészet nyelvére.

„Abban a pillanatban, amikor az ecsetet a kezedbe fogod és elkezdesz vele alkotni, akkor rájössz, hogy képes vagy új világokat és új dolgokat teremteni. Az a teremtő erő, ami olyankor felszabadul, olyan energiákat tud adni, és olyan élményekben részesít, amikben kívánom, hogy minél több gyermeknek legyen része, hiszen igen sok fejlesztő hatással rendelkezik ez a kreatív és szép dolog” – emelte ki Tóthné Kocska Orsolya, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.

Arra törekedtek, hogy minél több gyerek kaphasson valamilyen elismerést, ezzel is motiválva őket a további alkotásra. A pályázatra nagyon sok mű érkezett, a legjobbakat kategóriánként díjazták, különdíjakat és emléklapokat is kiosztottak. Az alkotásokat az Olvasó emeletén állították ki, a tárlat az intézmény nyitvatartási idejében megtekinthető.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

„Elutasítottak minket!” – Ózd nem kap segítséget

Ózd pénzügyi helyzetéről és a rendkívüli önkormányzati támogatás elmaradásáról tett közzé bejegyzést közösségi oldalán Janiczak Dávid. A polgármester a poszthoz csatolta a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium válaszát is, amelyben több…
Read more
Valaki kulcsra zárja az ajtót.

Esély és biztonság – Lezárult a Vöröskereszt szociális lakásprogramja

Befejeződtek a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének szociális lakásprojektjei, amelynek eredményeként a jövőben a felzárkózó településeken élő, lakhatási nehézségekkel küzdő családok számára biztosíthatnak megfizethető, korszerű és biztonságos otthont. Az Európai…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.