Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Fejlesztés » Esély és biztonság – Lezárult a Vöröskereszt szociális lakásprogramja
Valaki kulcsra zárja az ajtót.

Esély és biztonság – Lezárult a Vöröskereszt szociális lakásprogramja

Olvasási idő: perc

Befejeződtek a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének szociális lakásprojektjei, amelynek eredményeként a jövőben a felzárkózó településeken élő, lakhatási nehézségekkel küzdő családok számára biztosíthatnak megfizethető, korszerű és biztonságos otthont. Az Európai Unió finanszírozásával és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósult programok keretében Ózdon összesen nyolc lakást újítottak fel, Domaházán hatot, Borsodbótán pedig hetet alakítottak ki ilyen célra, utóbbi településen építettek is egyet.

Az elmúlt időszak eredményeit egy sajtótájékoztatón értékelték, ahol Grubert Roland a Vöröskereszt vármegyei igazgatója elmondta, az érintett községekben Jelenlét Pontokat is működtetnek: számtalan szociális és egészségügyi szolgáltatással állnak az ottani lakosság rendelkezésére. Az elmúlt két évben nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a projektek sikeresek legyenek.

„Ez egy elég összetett folyamat, hiszen ezeket az ingatlanokat meg kellett találni, meg kellett vásárolni, meg kellett terveztetni. Majd a közbeszerzési eljárás keretében kerültek kiválasztásra azok a kivitelezők, akik megvalósították magát az építkezést és az RRF forrásokban volt egy nagyon komoly forráscsúszás, tehát később kaptuk meg azokat a forrásokat majdnem egy évvel, amellyel el tudtunk indulni, de ennek ellenére úgy néz ki, hogy sikeresen tudjuk zárni a projektet. Ezek a lakások mind Ózdon, mind pedig Borsodbótán és Domaházán nagy segítséget jelentenek majd az arra rászorulóknak” – hangsúlyozta Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója.

Városunkban az Árpád vezér, a Lehel vezér és a Zrínyi úton vettek lakásokat. Az ingatlanokat nemsokára átadják ezután indulhat a beköltözés.

„A beköltözést előreláthatólag egy lakásügynökség fogja végig vinni. Olyan emberek jelentkezését várják majd, akik a felzárkózó települések lakosai és biztos háttérrel rendelkeznek, ugyanakkor kiugrási lehetőséget, segítséget jelent nekik egy új ingatlanba való költözés. Fontos, hogy igényesek legyenek a környezetükre, saját magukra és ezekkel a potenciális beköltözőkkel a Jelenlét Pont munkatársai is találkozni fognak” – tette hozzá Bereczki Erika, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi vezetője.

Az elöregedő, rossz állapotú ingatlanok, az alacsony jövedelmek és a megfizethető bérlakások hiánya miatt sok család számára szinte elérhetetlen a megfelelő otthon. Ez jó lehetőség lehet azoknak, akiket például Ózdhoz köt a munka, vagy gyermekük ide jár iskolába, óvodába. A lakások használatára pályázat útján lehet jelentkezni. A részletes feltételekről és folyamatról a Felzárkózó Települések Program hivatalos felületein tájékozódhatnak az érdeklődők.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

„Elutasítottak minket!” – Ózd nem kap segítséget

Ózd pénzügyi helyzetéről és a rendkívüli önkormányzati támogatás elmaradásáról tett közzé bejegyzést közösségi oldalán Janiczak Dávid. A polgármester a poszthoz csatolta a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium válaszát is, amelyben több…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.