
Szakaszosan, egy perces időcsúszással rajtoltak el a Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola által szervezett III. Hétvölgy Kutyás Akadályfutáson a résztvevők. A pályát csak úgy, mint az első alkalommal most is az Uraj utáni domboldalakon alakították ki. Ez alkalommal mintegy negyven páros feszegette határait a versenyen, de voltak akik kutya nélkül indultak. Bár a szenioroknak és gyerekeknek egy két kilométeres távot jelöltek ki a rendezők, volt aki fiatal kora ellenére is inkább a hosszabb utat választotta.
„Az erdős rész az nagyon jó volt, mert ott hideg volt. Nagyon szépen ki lett találva, nagyon szép a táj, minden szép és a futás is tetszett” – nyilatkozta Koós Balázs.
Százötven méter szintemelkedés, kilenc akadály, öt kilométeren. Ezt a feladatot teljesítették a legelszántabb nevezők.
„Tavaly fordítva kellett menni, ott már az elején fáradtam el, itt most csak az első kilométer után, mert ott volt az emelkedő, de nagyon jó volt főleg az erdős része, ő nagyon szeret a magasban lenni, úgyhogy nagyon jók voltak az akadályok is neki és hát én is élveztem másodlagosan” – mondta Zippenfénig Luca.
Az aszály nyomai a pályán is jól látszódtak, elég nagy repedések tarkították, amely odafigyelést igényelt a sportolóktól, de a szervezők részéről is nagyobb ráfordítást kívánt. Ennek megfelelően több vízzel készültek a frissítőpontokon, a négylábúakat pedig medencézésre várták.
„Reméljük, hogy élvezik a versenyt, hiszen ez az elsődleges célja ennek a versenynek, hogy el kezdjenek mozogni az emberek az állataikkal, aktivizálják magukat, menjenek ki a szabadba, töltsenek együtt időt, mozogjanak. Szerintem ezzel elérjük a célunkat, mert nagyon sok olyan nevező van, aki akár ennek a versenynek a hatására kezdett el mozogni a kutyusával, mi pedig ennek nagyon örülünk és reméljük, hogy ezt fenn tudjuk tartani és a jövőben még többeket biztatunk mozgásra majd és még többen fognak jönni hozzánk” – hangsúlyozta dr. Endrésik Dániel, szervező.
Mindenki kapott befutóérmet, de az eredményhirdetésen a leggyorsabbakat külön is díjazták. Az idei győztes időt is Gál Zoltán futotta Z-vel, 24 perc 38 másodperc alatt teljesítették a távot. A női nyertes pedig Tarsoly Zita lett, Novával 27 perc 23 másodperc alatt ért célba. A szervezők már a tavaszi hangonyi versenyüket is összekapcsolták egy jótékonysági megmozdulással, amit most folytattak: a Gyermekek Átmeneti Otthonának gyűjtöttek eszközöket, a sikerhez sokan hozzájárultak.














