
A gyerekek először arról hallhattak, hogyan segítenek a föld alól előkerülő tárgyak megismerni egy település történetét. Ezután ők maguk is munkához láttak: a homokban elrejtett tárgyakat keresték, majd az előkerült darabokat közösen illesztették össze a múzeum udvarán. A programot az iskolában most kezdődő történelemtanuláshoz igazították.
„Ötödikes gyerekek jöttek, tehát ők még idén ismerkednek a történelemmel, mint tantárggyal, ezt próbáltuk megkönnyíteni, illetve segíteni azzal, hogy régészeti foglalkozást tartottunk, hogy igyekeztünk arra helyezni a hangsúlyt, hogy a gyerekek összefüggéseiben tudják látni azt, hogy a régészet, mint tudományág mennyit segít egy település múltjának, történelmének feltárásában.” – mondta Vincze Tíme múzeumpedagógus
Az ásatás után a középkor viseleteibe is bepillantást kaptak a diákok. A múzeumi óra így az iskolai tananyagot kézzelfogható élményekkel egészítette ki.
„Régészkedtünk, kincseket kerestünk, és felpróbáltunk jelmezeket, őskorit.” – nyilatkozott Váradi Kelvin
Szeptemberben újra gyakrabban érkeznek iskolai osztályok az intézménybe. Vannak köztük visszatérő csoportok is, ezért a múzeum többféle témájú, egymásra épülő órával készül. A mostani alkalom középpontjában a helytörténet állt.
„Fontos számunkra, hogy különböző tematikájú múzeumpedagógiai foglalkozások legyenek, hiszen így folyamatos, egymásra épülve tudják azt a tudásanyagot elsajátítani, amelyet az intézményünk is közvetít. Itt kimondottan az óra, ami a tananyagban is szerepel, a helyismeretre épült, és ez adta azt az aktualitást, és innen is indítottuk a mai foglalkozásunkat, hogy Ózd milyen középkori és milyen régészeti telephelyekkel rendelkezik.” – mondta Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője
A múzeum az óvodásoktól a felső tagozatosokig több korosztálynak szervez foglalkozásokat. Az érdeklődő csoportok a képernyőn látható elérhetőségeken vagy az intézmény közösségi oldalán jelentkezhetnek.





