
Értékeink ápolása és továbbörökítése. Az üzenet örök, a helyszín változott. A kultúrházban rendezték Sajóvárkonyon a III. Roma Szavaló és Prózamondó Versenyt. A megnyitót az iskola zenekarának produkciója színesítette.
„Talán minden igazgatónak ez az álma, ez az öröme, ha olyan kollégák vesznek körül, akik naponta bombáznak újabb és újabb ötletekkel. Egy ilyen ötletből indult el ez a Roma Szavaló és Prózamondó Verseny, hiszen köztudottan roma gyerekekkel foglalkozunk többségében, tehát ez kézenfekvő volt, az hogy ezt most harmadik éve tudjuk megrendezni szerintem bizonyítja ennek a létjogosultságát, szükség van rá, szükség van minél több olyan tevékenységre, ami a tanulás mellett színesíti, szépíti, teljessé teszi az iskolai életet. Ez egy ilyen” – emelte ki Obbágy Csaba, a Sajóvárkonyi Általános Iskola igazgatója.
A verseny elindítása Berkeszi Dávid nevéhez kötődik, aki elmondta a megmérettetésre az ózdi iskolák mellett Borsodbótáról, Farkaslyukból is érkeztek diákok. Fókuszban most is a roma szerzők álltak, szabadon választott művekkel lehetett jelentkezni.
„Ezek nem egyszerű művek, mélyek. Sokszor a gyerekek számára nehéz a megértése, de nagyon-nagyon ügyesen veszik az akadályokat, bízunk benne, hogy ebben az évben is nagyon sok szép szavalatot fogunk hallani” – mondta Berkeszi Dávid, főszervező.
Bizakodó nevelőkkel, büszke szülőkkel és izgatott fiatalokkal telt meg a kultúrház tegnap délután.
„Nagyon készülődtünk, én még hajnalban is mondtam magamban a verset minden nap és tanárnővel is, szóval neki köszönhető az egész. Nagyon jól megtanítja nekünk. Igazából a verset az én kedvemhez adta nekem a tanárnő” – nyilatkozta Váradi Ketrin Hanna, az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója.
A gyerekek most is három helyszínen, több korcsoportban mérték össze felkészültségüket. A döntéshozók többek között értékelték a szöveghűséget, a kiejtést és az előadásmódot, de fontos szempont volt a közönséggel való kapcsolat is. Az első három helyezettet kategóriánként díjazták. A fiatalok könyvvel, kirakóval gazdagodtak, de minden résztvevő kapott oklevelet. A rendezvény a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat, a Kazincbarcikai Tankerületi Központ és a Pagony Kiadó támogatásával valósult meg.














