
A város több pontján is egy sávra korlátozódik ideiglenesen a forgalom mától. A „Települési kékinfrastruktúra fejlesztése Ózd városában” projekthez kapcsolódóan párhuzamosan zajlanak a mederrekonstrukciós és egyéb munkálatok településünkön. Urajon nyolcvan százalékos készültségben van a kivitelező. Ma kezdte el átvágni a Petőfi utat a 185-ös házszámmal szemben, a buszmegálló környékén. Egy szakaszon félpályán lehet haladni. Ma délelőtt igen gyorsan közelítették meg az autósok az érintett területet, a kivitelező szerint indokolt a nagyobb óvatosság. A helyszín forgalomtechnikailag jól kitáblázott. A környéken lakók és a sofőrök türelmét kérik, és arra hívják fel a figyelmet, hogy a munkaterület közelében fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek. Csak úgy, mint a Falu térségében, ott szintén ma kezdődött el a munka a Váci Mihály úton, ahol az Ózd-patak pár száz méteres szakasza újul meg hamarosan. A feladatokat igyekeznek minél gördülékenyebben végezni a szakemberek, amelyben a lakosság együttműködését kérik.
„Itt a Váci Mihállyal párhuzamosan lezártuk a szélső sávot, mert ez szükséges ahhoz, hogy megközelítsük a patakmedernek a jobb partját, ahol a rekonstrukció fog zajlani. Földmunkák lesznek, depókat képzünk, most a feltárásokat végezzük, és ezúton is kérjük a lakosságnak a megértését és tájékoztatjuk őket, hogy ez a sáv most le lesz zárva, a másik sávban a közlekedés folyamatosan biztosított, viszont ott parkolni értelemszerűen nem lehetséges” – mondta Szász Pál, a Vango-Aqua Kft. műszaki vezetője.



