Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Hagyományőrzés – Májusfát díszítettek a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói
Csoportosan díszítik a SZIKSZI-s fiúk az intézmény májusfáját.

Hagyományőrzés – Májusfát díszítettek a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói

Olvasási idő: perc

Színes krepp papír csíkokkal díszítették az egyik udvaron található fát a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium udvarán. Fontosnak tartották, hogy védjék a természetet, így évről évre ugyanazt a fát dekorálják. Idén is a tizenegyedikes fiúk serénykedtek körülötte. Az intézményben már régóta hagyomány ez a közös program.

„Azért is támogatjuk ezt, mert úgy gondoljuk, hogy nemcsak a katolikus hagyományok a fontosak az iskola számára, meg diákjaink számára, hanem a régi néphagyományok is azért, hogy megismerjék annak történetét, és hogy csak ragaszkodjunk ahhoz, ami korábban volt. Úgyhogy idén is díszítünk májusfát, igaz, hogy egy nappal korábban a ballagás miatt” – nyilatkozta Miskolczi Orsolya, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatóhelyettese.

A régi néphagyomány szerint a színes szalagokkal, kendőkkel díszített fát május elsejére virradó éjszaka állították a megújulás szimbólumaként. A legtöbb esetben az udvarlási szándékot bizonyította a lányos házaknál. Egy másik szokás szerint pedig középületek elé is állították. A SZIKSZI diákjai is ismerik a hagyományt.

„Ugye májuskosarat szoktunk adni akkor, amikor ismerkedünk, akkor színes májuskosarat szoktunk, de amikor meg már össze akarja valaki kötni valakivel az életét, akkor fehér májusi virágot szoktunk neki vinni, és ezzel a szeretetünket mutatjuk meg a másik fél számára” – fogalmazott Váradi Csaba, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

„Barátnőmnek viszem, ez lesz az első alkalom. Nálunk általában nem szokás családon belül májuskosár vagy májusfa állítás, de most ez különleges alkalom lesz” – mondta Dócs Dániel, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

A diákok így nemcsak a családtól, hanem a tanáraiktól is hallanak a néphagyományokról. Az első feljegyzések a májusfáról a 15. századból valók, azonban ennél valószínűleg sokkal régebbre nyúlik vissza a történet.

Legfrissebbek

A végzősök körbesétálták az intézményt.

Elbúcsúztak társaiktól a végzős középiskolás diákok

Utoljára szólt a csengő az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium végzőseinek. A ballagók osztálytermeikből indulva először József Attila mellszobrát koszorúzták meg a földszinten, majd megkerülték az intézményt, miközben az…
Read more
Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.