
Donászy Magda versével indult az az ünnepi műsor, amelyet pedagógusnap alkalmából rendeztek a városi könyvtárban. Az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának gyerkőcei énekkel, versekkel és táncokkal készültek.
„Sajnálatos módon a szorgos mindennapokban nem mindig van arra lehetőség, hogy kifejezzem hálámat és megköszönjem a kollégáknak azt, hogy közel ezerkétszáz kisgyermeknek a gondozását, nevelését, oktatását végzik a mindennapokban. Úgyhogy ez egy jó alkalom lesz az ünneplésre és jó alkalom arra is, hogy az idén nyugdíjba vonuló kollégáktól is elbúcsúzzunk” – emelte ki Juhász Tamásné, az Ózdi Városi Óvodák igazgatója.
Az eseményen beszédet mondott Szaka Attila köznevelési és művelődési referens, valamint Janiczak Dávid polgármester.
„Engedjék meg, hogy megköszönjem Önöknek azt a rengeteg kedvességet, jóságot és szeretetet, amellyel elindítják gyermekeinket az élet útján” – mondta Janiczak Dávid, polgármester.
A köszöntők után díjátadó következett. Színes diplomát és Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket vehettek át azok a szakemberek, akik negyven-ötven évvel ezelőtt végeztek a főiskolán. Emellett jutalmazták a 2024-25-ös évben kiemelkedően teljesítő kollégákat és elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusokat is. A díjazottak közül sokan meghatódtak, volt, aki vegyes érzelmekkel vette át az elismerést.
„Ami a legfontosabb nekem az, hogy a gyerekek várnak engem mikor belépek a csoportba, rohannak és a nyakamba ugranak. Ez mostantól kezdve meg fog szűnni, viszont azt gondolom, hogy ezt a pályát, csak ezer százalékkal lehet művelni. Aki nem lobog, aki nem lángol, annak már itt az ideje, hogy pihenőre térjen” – nyilatkozta Bartáné Wéber Erzsébet, az Újváros Téri Tagóvoda óvodapedagógusa.
A díjátadó után először a Nemzetőr Úti Tagóvoda apró néptáncosai szórakoztatták a vendégeket, majd a Szabad Szombat Táncegyüttes lépett színpadra. Az esemény kötetlen beszélgetéssel és vendégvárással zárult.












