Ózd Város hivatalos cimere
környezettudatosság

környezettudatosság

Ezt is együttes erővel helyezték el a gödörbe.

Környezettudatosság és felelősségvállalás – Fát ültettek a Sajóvárkonyi Általános Iskolában

A fenntarthatóságra és a környezettudatosságra helyezték a hangsúlyt a héten a Neutrik Hungary Kft.-nél. A Föld napjához kapcsolódóan indítottak rendezvénysorozatot a vállalatnál, így a hét minden napjára jutott egy-egy tematikus program. Hétfőn negyven babérmeggyet ültettek el a telephelyen, amelyből később majd sövény fejlődhet. Kedden pedig tűzriadót tartottak, amellyel megmutatták a dolgozóknak, hogy egy esetleges tűz […]

A növényekért cserében egy aláírást kértek a dolgozóktól.

Gyümölcsfák és dísznövények – A Neutrik Hungary Kft. ismét fákat osztott a munkavállalóinak

Kígyózó sor állt tegnap délután a Neutrik Hungary Kft. biciklitárolójánál. A dolgozók azért gyűltek össze, hogy átvegyék az igényelt gyümölcsfákat és dísznövényeket. A vállalat ezer fa prgramja keretében idén már harmadik alkalommal ajándékozza meg munkatársait választott növényekkel, amelyeket hazavihetnek és elültethetnek. A kezdeményezéssel a cég a környezettudatosságot és a zöldítést szeretné erősíteni. „2024-ben a vállalatunk […]

Szorgos kezek munkálkodnak.

Őshonos fákat ültettek az újtéris diákok

Szorgos kezek munkálkodtak az Újváros Téri Általános Iskola udvarán. A diákok a hét több napján is facsemetéket ültettek. Az intézmény szeptemberben elnyerte az Ökoiskola címet, melynek célkeresztjében a környezettudatosság és fenntarthatóság áll. Ennek jegyében ragadtak ásót, lapátot és gereblyét az Ökodiák Parlament tagjai. Volt olyan tanuló is, aki testnevelés óra keretében csatlakozott a zöldítő programhoz. […]

Sorban érkeztek be az iskolások tanárokkal és kísérőkkel.

Mintegy száz kerékpáros tekert az Olvasóhoz az Európai Mobilitási Hét keretében

Fiatalokból álló biciklis csapat tekert ma a Piac út mentén. Az Európai Mobilitási Héthez csatlakoztak általános iskolák is. Az Olvasó munkatársai megterített asztallal várták őket. Kakaós csigát és gyümölcslevet kaptak. A Tekerj egy egészségesebb világért! kezdeményezésre az Újtériből, a Sajóvárkonyiból, a Petőfiből és a Bolykyból érkeztek gyerekek és pedagógusok. „Nagyon jó volt idáig lebiciklizni, a […]

Rajzoló gyerekek.

Szivárvány, virágok és élhető városról készült képek az aszfalton

Kis motoron száguldoztak az óvodások az Olvasó előtt. Egy aszfaltrajz versenyre érkeztek. A programot az Európai Mobilitási Hét keretében szervezték, amihez évről évre csatlakoznak. Hét óvodából jelentkeztek a versenyre. Már alig várták, hogy hozzákezdjenek az alkotáshoz. „Öt-öt gyermek van itt az óvodákból, ők fognak a megrajzolt kockákba rajzolni és majd ezt fogjuk zsűrizni. Minden évben […]

Jégbe fagyott állatokat kellett kiszabadítani a víz segítségével.

Bázisintézményi gyakorlat a Katona József Úti Óvodában

Gyermekek énekétől volt hangos a Katona József Úti Óvoda csoportszobája. Gyógyítsuk a Föld sebeit címmel bázisintézményi foglalkozást tartottak ma délelőtt. A gyakorlat középpontjában a természet védelme és a környezettudatosság állt, melyet a gyerekeken kívül óvodapedagógusok is megtekintettek. „Projektpedagógiai módszert alkalmazva intézményünk híres abban, hogy innovatív módszereket alkalmazva újszerű eljárásokkal próbáljuk ezt az attitűdöt már ilyen […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.