Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
kötet

kötet

Bolyki Úr János ismerteti az Arvisurát a megjelentekkel.

Bővített, háromkötetes kiadásban jelent meg az Arvisura

Sok érdeklődő gyűlt össze tegnap délután az Ózdi Városi Könyvtárban. Az Arvisura új kiadásának bemutatójára érkeztek, a terem teljesen megtelt. Elsőként Csörgőné Csépányi Krisztina, az intézmény vezetője mondott köszöntőt, majd a színpadra szólította Bánfalvi Lászlónét, a könyvtár nyugalmazott vezetőjét. Ő engedett betekintést abba, hogy milyen utat járt be a könyv az első megjelenéstől mostanáig, illetve […]

Dupla könyvbemutatóra várták az érdeklődőket az Ózdi Városi Könyvtárban.

Két könyvet is bemutattak tegnap délután az Ózdi Városi Könyvtárban

Ezúttal dupla könyvbemutatóra várták az irodalom kedvelőket tegnap délután az Ózdi Városi Könyvtárba. A Magyar Múzsa folyóirat két szerzője volt a vendég, akikkel Dankóné Magyar Mária könyvtáros beszélgetett. 2023-ban már jártak városunkban, hogy bemutassák a folyóiratot, ezúttal legújabb műveiket hozták el a közönségnek. „Ma este egy közös délutánt és beszélgetést tölthetünk el Lengyel János íróval, […]

Juhász Tamás és dr. Nagy Péter történész beszélgetett a könyvről.

Tűz az égből, tűz az égre – Juhász Tamás könyvbemutatójára várták az érdeklődőket az Ózdi Városi Könyvtárba

Dr. Nagy Péter beszélgetett Juhász Tamás íróval az Ózdi Városi Könyvtárban tegnap délután. Az író a Tűz az égből, tűz az égre című emlékalbumát mutatták be a közönségnek. A szerző évek óta kutatja városunk helytörténetét. Legújabb könyvében az ózdiak háborús szerepvállalását dolgozta fel, személyes kötődése is van a témához: nagyapja városunkban élt, szolgált, majd Budapesten […]

Az íróval Csörgőné Csépányi Krisztina, a könyvtár vezetője beszélgetett.

Szalay Anikó Vándorúton című verseskötetét mutatták be az Ózdi Városi Könyvtárban

Tegnap délután Szalay Anikó Vándorúton című verseskötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az Ózdi Városi Könyvtár kollektívájának egyik fontos célja, hogy rendszeresen lehetőséget biztosítsanak írók-költők alkotásainak bemutatására a nagyközönség előtt. „A verseskötet több részből áll, minden részhez egy-egy kérdésre fog válaszolni Anikó és minden részhez egy-egy verset fognak elmondani az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör tagjai, […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.