Ózd Város hivatalos cimere
közösségépítés

közösségépítés

Három helyi vállalkozó tartott kerekasztal beszélgetést a SZIKSZI-ben.

„SZIKSZI-s szívvel a szakmáért” – Inspiráló vállalkozók beszélgettek a diákokkal

Különleges programon vehettek részt a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium diákjai. Egy pályázat keretében három helyi vállalkozó ült asztalhoz, hogy személyes tapasztalataikat osszák meg a fiatalokkal és megértessék velük, hogy kitartással és hittel bármi elérhető. „Tavalyi évben nyertünk egy olyan pályázatot, amelyben szakmákat, illetve jószolgálati tevékenységeket kapcsolhatunk össze, és ennek a hatásait vizsgálhatjuk, mérhetjük […]

Ünnepélyes szalagátvágással adták át a közösségi teret.

„Méltán lehetnek büszkék erre az intézményre Ózd polgárai” – Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök volt az Újváros Téri Általános Iskola vendége

Ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adták az Újváros Téri Általános Iskola modernizált közösségi terét ma délelőtt. Nem mindennapi vendéget köszöntöttek a diákok és pedagógusok. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök érkezett a különleges alkalom apropóján az intézménybe. „Vidéki embernek tartom magam és mint ilyen gyökerekkel rendelkező embernek, nyilván fontos számomra a vidék. Ózd is fontos és az […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.