Ózd Város hivatalos cimere
művészet

művészet

Zajlik a munka a festőtáborban.

Hangony nevezetességeit álmodták festővászonra

Augusztus első hetében zajlott az örökségvédelmi festőtábor. Nekézseny után ezúttal Hangony természeti adottságait örökítették meg festővásznakon az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai. Olaj- és akrilfestékkel dolgoztak, utóbbi hamarabb szárad és könnyebb kezelni, ha szükséges javítani. Miután bejárták a települést, a kultúrházban ragadtak ecsetet az alkotók. Idén már huszadik alkalommal szervezték meg az egyhetes programot. „Nagyon szép […]

Társastánc bemutatót tartottak a növendékek.

Tanévzáró ünnepség a zeneiskola növendékeinek

Őszi, téli, állatokat vagy japán kultúrát ábrázoló képek. Ezeket az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakos diákjai készítették ebben a tanévben. A képeket a tanévzáró ünnepség miatt gyűjtötték össze. A különböző tanszakos növendékek úgy vélik, sokat fejlődtek. „Szerintem eléggé jól haladok, persze még mindig vannak hibák benne. Volt, hogy ilyen koncerteket kellett megtanulni, […]

A megnyitó végén megtekintették a kiállítást.

Életfa címmel nyílt kiállítás a könyvtárban

Kézzel festett színpompás ékszerek, dobozok és használati tárgyak. Többek között ezekkel telt meg az Ózdi Városi Könyvtár a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Malina Aletta Rita Életfa című kiállításmegnyitójára várták az érdeklődőket tegnap délután. Az intézmény képviselői régóta jó kapcsolatot ápolnak a kézműves alkotóval. „Alettával már öt évvel ezelőtt találkoztunk úgymond, hiszen 2020 októberében nyitottuk meg […]

Schuller Viktória A diótörő részletével lépett fel.

Adventi hangverseny az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel

Szülőkkel és diákokkal telt meg tegnap délután a Digitális Erőmű nagycsarnoka, hiszen az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai adventi hangversenyt rendeztek. A gyerekek hozzátartozói táncos produkciókat, illetve zenés és énekes előadásokat halhattak. Mindenki megmutathatta mennyit fejlődött a legutóbbi alkalom óta. „Ez a már hagyományos adventi hangversenyünk. Karácsony előtt mindig egy szép koncerttel, egy […]

Tánc, zene és művészeti kiállítás – Őszi növendék hangverseny a Digitális Erőműben

Szülőkkel és diákokkal telt meg tegnap délután a Digitális Erőmű nagycsarnoka. Az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai hangversenyt szerveztek. „Már olyan – tradíciónak számító – esemény az őszi növendék hangverseny, amin bemutatják a növendékek a különböző tanszakokról, az összes művészeti ágból, amit eddig tanultak, eddig fejlődtek a két és fél hónap alatt, amióta […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István
Készült a DÁP Design System irányelveinek figyelembevételével.

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.