Ózd Város hivatalos cimere
parókia

parókia

Szépen megterített asztaloknál gyűltek össze.

Illés próféta ünnepén szent liturgia, bingó és közös grillezés az Ózdi Görögkatolikus Parókián

Szent liturgiára várták a híveket a görögkatolikus templomban tegnap délután Illés próféta ünnepéhez kapcsolódva. Bodnár Dániel parókus a szent életét és példamutató szolgálatát állította példaként a hívek elé. „800 évet kell visszamennünk, s abban az időben nem igazán volt jó a prófétáknak, Isten választott embereinek a sorsa. Egymást váltották a királyok, és Illés prófétának az […]

Szent Liturgia a templomban.

Szent Liturgia, körmenet és szeretetvendégség – Templombúcsú az Ózdi Görögkatolikus Parókián

Szent Liturgiával, körmenettel és közös agapéval ünnepelték templomszentelésük huszonötödik évfordulóját vasárnap az Ózdi Görögkatolikus Parókián. A templombúcsúra teljesen megtelt a templom hívekkel és vendégekkel. A hagyományokhoz hűen idén is vendég parókus érkezett, aki celebrálta az ünnepi szertartást. A közösség számára ez a nap kettős jubileumot jelentett. Negyedévszázaddal ezelőtt adták át és szentelték fel a templomot, […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.