Ózd Város hivatalos cimere
szavalóverseny

szavalóverseny

Huszonheten vettek részt a versenyen.

Zelk Zoltán és Csukás István költeményei a könyvtárban – Az óvodás korosztály mondott verset

Verselőcske címmel tartottak szavalóversenyt a városi könyvtárban. Kovács Adrienn gyermekkönyvtáros és Csörgőné Csépányi Krisztina, a könyvtár igazgatójának köszöntője után sorszám szerint szólították a középsős és nagycsoportos gyerekeket. Érkezéskor mindenki kapott egyet, így a zsűritagok nem tudhatták, hogy éppen ki áll a színpadon, és melyik intézményből érkezett. „Minden évben megrendezzük immár hagyományos programunkat, amely a költészet […]

Demeter Borbála első helyezést ért el az általános iskolások kategóriájában.

József Attila költemények – Szavalóversenyt rendeztek általános iskolás és középiskolás diákoknak a JAG-ban

József Attila költeményeket szavaltak a diákok tegnap a JAG-ban. Az intézményben már hagyomány, hogy a költészet napja alkalmából versenyt rendeznek. Eddig csak a gimnázium tanulói vettek részt rajta, azonban most, az iskola 80 éves évfordulója alkalmából kibővítették a környező általános és középiskolások számára is. 10 iskola jelentkezett, összesen 25 tanuló vett részt a versenyen. A […]

„Színes csillagok” címmel rendeztek szavalóversenyt

Kovács Gyuláné nyitotta meg a szavalóversenyt egy magyar nótával, ezt követően Fazekasné Szabján Erika a Szeretet Gyermekei Alapítvány Ózdi Szép Szó Irodalmi Körének vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd a jelentkezők egymás után adták elő a kiválasztott verseket. A zsűri tagjai is helyet foglaltak, akik véleményezték az előadásokat. Dunai Réka tanár, Császár Éva gyermekkönyvtáros és Kellóné […]

Megrendezték az I. Roma Szavalóversenyt

Hagyományteremtés és tehetséggondozás. Szülőkkel, pedagógusokkal és diákokkal telt meg a Sajóvárkonyi Általános Iskola egyik osztályterme. Az I. Roma Szavalóversenyre érkeztek. A rendezvényen Obbágy Csaba, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket. „Köszönöm a felnőtt kollégáknak a felkészítést és egyúttal gratulálok is nektek, hiszen mindenki gazdagodott tudásban és lelki világában is, amikor megtanul egy-egy verset. Azt kérem, […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.