Ózd Város hivatalos cimere
szent liturgia

szent liturgia

Koszorúk a világháborús hősök tiszteletére állított emlékmű talapzatánál.

A Don-kanyarnál elesett hősökre emlékeztek Szentsimonban

1943. január 12-én a szovjet vörös hadsereg támadást indított a Don-kanyarban, amely során a második magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. Városunkban idén is megemlékeztek az I. és II. világháborúban elesett hősökről. Délután a Gyári temetőben gyűltek össze a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjai, valamint a JAG kadétjai, akik közösen rótták le […]

A vízszentelés szertartását végezte a görögkatolikus parókus.

Vízszentelést tartottak a Görögkatolikus Kápolnában

Vízkereszt napja miatt gyűltek össze az emberek az Ózdi Görögkatolikus Templom melletti kápolnában. Az egyik legnagyobb egyházi ünnep a szokásos módon szent liturgiával kezdődött. Ezt Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus celebrálta egy kis segítséggel, ugyanis legkisebb gyermeke is közreműködött. A jelenlévők közösen imádkoztak. A prédikációt követően a vízszentelés szertartása következett. Ez az ünnep nemcsak Jézusról, hanem […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.