Ózd Város hivatalos cimere
tanóra

tanóra

Felsős diák segít megismerni a képzést.

Közel százhatvan diák látogatott el a SZIKSZI-be nyílt nap alkalmából

Megtelt élettel a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium előtere. Számos városi és környékbeli általános iskolából érkeztek diákok nyílt nap alkalmából, hogy betekintést nyerjenek az intézmény életébe és képzéseibe. Voltak, akik közösen zenéltek, de lehetett 3D nyomtatót is nézni, ahogyan dolgozik. Így a diákéletbe is betekintést nyerhettek a külsősök. „Előzetes regisztráció segítségével be tudnak regisztrálni […]

Nyílt nap az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban.

Nyílt nap az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban

Közel húsz tanórán vehettek részt azok a diákok, akik meglátogatták az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumot ma délelőtt. Az iskolában minden évben hagyomány, hogy a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek bemutatják az intézményt a nyílt nap során. A tanulókat elkísérték tanáraik is, valamint a szülők. „Ezen a napon úgy zajlanak az események, hogy először egy […]

Iskolakóstolgató az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában.

Iskolakóstolgató az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában

Az Apáczai iskola pedagógusai a leendő első osztályos gyerekek részére iskolakóstolgató programsorozatot hirdettek. Minden évben törekednek arra, hogy a kicsik szüleikkel és az iskola tanítóival vidám, játékos délelőttöket töltsenek együtt. A programokkal az iskola és az óvoda közötti átmenetet segítik. A hét első napján tájékoztatást tartottak a szülőknek, majd a leendő elsősök voltak az iskola […]

Az előadást hallgatják a fiatalok.

Gondolkozz és vállalkozz! – Így zajlott a Pénz7 a JAG-ban

Rendhagyó tanórát szerveztek ma délelőtt az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium pedagógusai. A Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahetet tizenegyedik alkalommal rendezték meg, amelyhez a gimnázium is csatlakozott. „Mi már hosszú ideje részt veszünk a Pénz7 programjain. Korábban volt egy életvitel nevezetű tantárgy tizenkettedikben, amely kapcsolódott ehhez a témához, így elég gyakran voltak a Pénz7-tel […]

Nyílt napot tartottak az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában

Rendhagyó tanórát tartottak az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában, hiszen az utolsó sorokban szülők foglaltak helyet. Nyílt napra várták őket az oktatási intézményben. Ma minden osztály életébe betekinthettek, akik kíváncsiak voltak arra, hogy gyermekeik milyen aktívak, vagy milyen viselkedést tanúsítanak az órákon. „Nagyon hasznosnak tartjuk ezeket az órákat, mert a szülők ilyenkor a gyermekek […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.