Ózd Város hivatalos cimere
telephely

telephely

Három gyártósort tekintettek meg a fiatalok.

A csatlakozókat és kábeleket gyártó cég ózdi telephelyét látogatták meg a SZIKSZI-sek

A csatlakozókat és kábeleket gyártó vállalat ózdi telephelyére látogattak a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói. A diákok egy rövid, elméleti tájékoztatóval kezdték a programot, ahol megismerkedtek a gyár működésével és a munkavédelmi szabályokkal, majd egy oktatófilmet is megtekintettek. Ezt követően lábzsákot húzva indultak el az üzemi bejárásra. A vállalat kiemelten fontosnak tartja, hogy […]

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Egyeztetés, sajtótájékoztató, gyárbejárás, stúdiófelvétel – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatott Ózdra

Ma kora délután fogadta Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezetője és dr. Csuzda Gábor országgyűlési képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a Neutrik Pap úti telephelyén. A vendégek és a vállalat vezetői egy rövid tanácskozás után sajtótájékoztatót tartottak, ahol dr. Urs Sprenger, a Neutrik Group felügyelőbizottságának elnöke, a cég egyik tulajdonosa foglalta össze vállalatuk […]

Visitor feliratú mellényben és lábzsákban látogatták végig az üzemet.

Betekintés – A gyártás folyamatával ismerkedtek a SZIKSZI-sek a Neutrikban

Zajlik a gyártás a Neutrik Hungary Kft egyik csarnokában. A SZIKSZI tizenegyedikes és tizenkettedikes diákjai portfóliójuk és későbbi szakmai gyakorlatuk miatt érkeztek a cég ózdi telephelyére. A logisztikát tanuló fiatalok részletes tájékoztatást kaptak arról, hogy milyen szabályokat kell betartani a gyár területén. Elsőként helyet foglaltak a legközelebbi tárgyalóban, majd egy prezentációt tekinthettek meg a vállalat […]

Telephely látogatás és szemléletformáló bemutató – Sajókazára kirándultak városunk szépkorúi

Utasok integettek egy különjárat feliratú buszból. A sofőr nem más, mint városunk polgármestere, Janiczak Dávid volt. A rendhagyó kiránduláson közel harminc fő vett részt. A célállomás a Zöld Völgy Nonprofit Kft. sajókazai telephelye volt. A program a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás hulladékgazdálkodási projektjének keretében szerveződött. „Lehetőség nyílt arra, hogy ózdi csoportokat hozzunk […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.