Ózd Város hivatalos cimere
település

település

Mintakert Borsodbótán.

Termőföldtől az asztalig – sikeresen zárult a borsodbótai mintakert program

Lezárult a „Mintakert Borsodbótán” program (RRF-MMSZA-2.0.0.2-24-2024-00001), amely a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének megvalósításában, az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg. A 22,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás célja az volt, hogy Borsodbótán mintakert, konyhakertek és családi kertek jöjjenek létre, és valódi segítséget kapjanak a hátrányos helyzetű családok. Borsodbóta a […]

Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszédet tart.

„Helyi közösségek nélkül nincs falu és nincs város, de ország sincs” – Több települést érintő közösségfejlesztés indul el Nyugat-Borsodban

A hátrányos helyzetű embereket és a kiszolgáltatott társadalmi rétegeket célozza meg a Széchenyi 2020 program keretében útjára indított Helyi humán fejlesztések elnevezésű pályázat. A 937 millió forint vissza nem térítendő forrásból megvalósuló programokkal az érintett települések teljes lakosságát igyekeznek megszólítani. A nyertes pályázatokat mutatták be ma délelőtt a Digitális Erőműben. A projekteket a Nyugat-Borsodi Területfejlesztési […]

B4-ek Ózdon.

Ózdon találkoztak a „Borsodi négyek”

Ózdon találkoztak a „Borsodi négyek”. Kazincbarcika, Tiszaújváros, Encs és Ózd polgármesterei a választás után először gyűltek össze. Az egyeztetésen beszéltek többek között az önkormányzati működésről, a költségvetés helyzetéről, valamint a pályázati projektek aktuális állapota is szóba került. „Legutoljára még a tavalyi önkormányzati választások előtt találkoztunk a B4-ek polgármestereivel. Igen időszerű volt, hogy újra összejöjjünk. Örülök […]

Egy kosár zöldség. (A kép illusztráció.)

Elindult a közösségi kertészkedés Borsodbótán

Borsodbótán új lehetőség nyílt a helyiek számára: a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének támogatásával elindult a „Mintakert Borsodbótán” program (RRF-MMSZA-2.0.0.2-24-2024-00001). A kezdeményezés célja, hogy a helyi családok megtanulják a kertészkedés alapjait, és ezzel hosszú távon hozzájáruljanak saját ellátásukhoz. A programban 52 család vesz részt, akik saját konyhakertjük kialakításával friss zöldségeket és gyümölcsöket termeszthetnek. Emellett egy […]

Zsíros kenyér hagymával és paprikával.

Zsíros kenyér partival nyitották az évet a térség polgármesterei

Idén új helyszínre, Hangonyba érkeztek a térség polgármesterei a szokásos, évindító zsíros kenyér partira. Immár tizenkettedik éve indítják így az új esztendőt. A kezdeményezést Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos indította el azzal a céllal, hogy a települések vezetőivel közösen tárgyalják meg az elmúlt esztendő örömét, nehézségeit. „A térség polgármestereivel mindig összeülünk így év elején […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István
Készült a DÁP Design System irányelveinek figyelembevételével.

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.