Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Kreatívkodás és babasarok várta az érdeklődőket az Ózdi Városi Könyvtár baba-mama klubján

Kreatívkodás és babasarok várta az érdeklődőket az Ózdi Városi Könyvtár baba-mama klubján

Olvasási idő: perc

A játszószőnyeg köré ültek a szülők és apróságaik az Ózdi Városi Könyvtár emeletén lévő nagyteremben. A Barkó Kézműves Egyesület és a könyvtár közös szervezésében valósult meg az Apró Örömök Baba-Mama Klubja, ahová mindig változatos programokkal várják a résztvevőket. Most Olácsi Pálmai Ilka vezette a kézműves foglalkozást, ahol az ékszerszövést lehetett elsajátítani.

„Három gyermekem van és nekem nagyon fontos az alkotás, de nagyon kevés időm akad erre. Arra gondoltunk, hogy ez másoknak is örömet okozhat. Én népi szőnyegszövő vagyok, és idén elvégeztem a takács tanfolyamot is, úgyhogy szövéssel indítunk. Most arra is gondoltunk, hogy maguknak készítsenek az anyukák, de akár a gyerekeiknek is készíthetnek. Szalagszövéssel kezdtük el ezt a programsorozatot. Úgyhogy ékszerek készülnek belőle” – mondta Olácsi Pálmai Ilka.

Több instrukciót is kaptak a résztvevők, hogy minél szebben sikerüljenek az alkotások. Addig a kicsik lefoglalhatták magukat a labdacsúszdával, alagúttal vagy a mesesarokkal. A dolgozók szívesen vigyáztak a picikre.

„Rendszeresen járunk, hogyha van ilyen lehetőség. Igazából szeretném, hogy megszokja a gyerekközösséget. Én is egy kicsit ki tudok kapcsolódni ezáltal. Egy kicsit kiszakadunk a szürke hétköznapokból, bár nem unatkozom mellette, de igazából neki is szerintem tök jó, hogy vele körülbelül egykorúakkal találkozik” – nyilatkozta Kozmáné Galovicz Kitti.

Legközelebb november harmincadikán várják családi napra a kisgyermekeseket az Ózdi Városi Könyvtárba délután kettőtől, egészen este hat óráig. A téma természetesen már a Mikulás köré épül majd, ahol lehetőség lesz kreatívkodni, társasjátékozni, valamint meseelőadáson is részt venni. Várhatóan a Télapó is bekopogtat a kicsikhez.

Legfrissebbek

Rendőrautó az Ózdi Rendőrkapitányság épülete előtt.

Betörés közben érték tetten a 47 éves ózdi nőt

A napokban betörés közben értek tetten egy elkövetőt a rendőrök, úgy tudjuk az áruház külső ajtaját már feltörte, a másodikat pedig éppen feszegette, amikor jelzés alapján megérkeztek az egyenruhások. „Július…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.