Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Leszerelt a városi rendészet négylábú járőre
Rió és Durkó Gábor sétálnak.

Leszerelt a városi rendészet négylábú járőre

Olvasási idő: perc

A rendészet bűnmegelőzési céllal vezette be a kutyás járőrszolgálatot 2017 elején. A fejlesztést az Ózd Közbiztonságáért Alapítványhoz befolyt támogatás tette lehetővé. Járőrt már nem kellett kiképezni, hiszen Durkó Gábor kilenc évig teljesített szolgálatot az Ózdi Rendőrkapitányság állományában ugyanilyen szerepkörben, így Rió és ő együtt kezdték meg a közös munkát.

„Megszerettük egymást, hozzám bújt, simogattam, eljátszottunk. Nagy Tamással megnéztük, megfelelt a vizsgára, utána kiképeztük és a vizsgákat kiváló eredményekkel végezte” – mondta Durkó Gábor, az Ózd Városi Rendészet közterület-felügyelője.

Csendháborítás, csoportos garázdaság. Többnyire ilyen esetekben intézkedett az Ózd Városi Rendészet kutyás járőre. Durkó Gábor azt mondja, jelenléte visszatartó erővel bírt, éles bevetésére azonban nem volt szükség.

Rió, a malinois-német juhász keverék kutyus szolgálati sérülést is szenvedett, egyik lábujját amputálni kellett, pár hónapra kiesett a munkából, de már teljesen jól van. Mivel a kutya és vezetője között teljes összhangnak kell lennie, Rió eddig is a gazdájával lakott és ez ezután sem lesz másként.

„A kutyát örökbe fogadtam, ezt azt jelenti, hogy innentől kezdve minden költségét én állom, úgy mint az orvosi ellátását, etetését, a vele való foglalkozást” – tette hozzá Durkó Gábor, az Ózd Városi Rendészet közterület-felügyelője.

2025. január elsején eljött az idő, hogy leszereljen és csak az otthoni kutyadolgokra koncentráljon. A kor előrehaladtával neki is kijár az a tisztelet és megbecsülés, hogy szeretett társa és kutyavezetője otthonában békésen töltse a további éveket.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.