Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Vendégmunkások érkeznek a városba? – Parkoló kialakítás helyett konténerházakat telepítettek a Faluban
Mobilházak a Pázmány út elején.

Vendégmunkások érkeznek a városba? – Parkoló kialakítás helyett konténerházakat telepítettek a Faluban

Olvasási idő: perc

Zajlik a munka a Pázmány út elején. Szinte egyik napról a másikra konténerházakat telepítettek a varroda mellé. A terület képviselője a polgármesterrel egyeztetve igyekezett utánajárni a dolgoknak. Kiderült, hogy a tulajdonos a területre vételi kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz tavaly június 10-én parkoló kialakítása céljából. Az adás-vétel lezajlott. A dokumentumban és az előterjesztéseknél azonban nem konténerházak telepítése, hanem parkoló építése szerepelt a tervekben az áruszállítás feltételeinek javítása céljából.

„Az, hogy miért kerültek ide ezek a konténerlakások szóbeszéd tárgya, ezzel kapcsolatban megvárnánk a hivatalos információt, de nem értek vele egyet továbbra sem, hogy ezek ide kerültek. Nekünk továbbra is az itt élő lakosság érdekei a legfontosabbak” – mondta Horváthné Farkas Erika, területi képviselő.

Janiczak Dávid polgármester tegnap közösségi oldalán arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a hír igaznak látszik, miszerint filippínó vendégmunkásokat szeretnének elszállásolni a mobilházakban, de a tulajdonos sem településképi hozzájárulást nem kért az önkormányzattól, sem pedig építési engedélyt a Kormányhivataltól.

„Minden jogi eszközt fel fogunk használni, hogy a tulajdonos becstelen és felháborító eljárással ne hozhasson ide vendégmunkásokat, városunk az egyik legrosszabb helyzetben van munkahelyek szempontjából az országban! Átverték az önkormányzatot, parkoló létesítésre vásároltak területet, ahol most szálláshelyeket építenek minden engedély nélkül! Ide nem barakkokat kell építeni a vendégmunkásoknak, hanem normális bért fizető munkahelyek kellenek a rengeteg munkanélkülinek!” – áll a polgármester tájékoztatójában.

Ma telefonon kerestük az érintett kft. tulajdonosát, aki kérdéseinkre emailben válaszolt, amelyben ezt írja:

Az önkormányzat megtette a szükséges lépéseket. Az illetékes hatóság felé fotókkal dokumentálva tett bejelentést, így hivatalból fognak eljárást indítani az ügyben.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.