Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Farsangi táncházat szervezett a Szabad Szombat Táncegyüttes
Farsangi táncházat szervezett a Szabad Szombat Táncegyüttes.

Farsangi táncházat szervezett a Szabad Szombat Táncegyüttes

Olvasási idő: perc

A BEB zenekar muzsikált az Olvasó Adorján Lajos termében, ahol farsangi táncházba hívták a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai a kicsiket és nagyokat egyaránt. Különleges volt a mostani zenés délután, hiszen a farsang jegyében telt. Sokféle tánclépést gyakoroltak a gyerekek, egy kis időre minden résztvevő bepillanthatott a régebbi korok világába.

„Vannak slágertáncok természetesen gyerekek részére. Moldvai, gömöri, dél-alföldi, esetleg szatmári. Ezeket tanulgatjuk, hogy a null lépéses gyerkőcök is megtalálják azt a mozgásteret, amiben ők el tudnak indulni” – mondta Balog Zoltán, a Szabad Szombat Táncegyüttes elnöke.

Az elmúlt év szeptemberében volt az első alkalom, hogy hasonló táncházban vehettek részt a gyerekek és a felnőttek. Akkor moldvai kör- és lánctáncokkal ismerkedhettek meg, míg a nagyobbak a nyáradmagyarósi székely forgatósból és sűrítősből kaptak ízelítőt. Az eseményre többen érkeztek vidékről is. Csokvaományból minden meghirdetett programra többen is ideutaznak.

„Nagyon jól érzem itt magam. Kaptam fánkot is és jól érzem magam, mert nagyon jó itt lenni. Én többször is szoktam idejárni. Alapból idejárok táncolni, csak nem néptáncot táncolok” – nyilatkozta Tar Maja.

Hagyományőrzés, néptánc és muzsikaszó. Ez jellemezte a táncházat, hiszen a lépéseken kívül népi játékokat is tanultak a gyerekek. A Gyertek haza ludaim kezdetű felelgető játékot tartották a legvidámabb hangulatúnak.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

Képviselő-testületi ülés

A 2025. április 28-án (hétfőn) 14 órától, a Városháza nagy tanácstermében kezdődő rendkívüli képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései. A tanácskozáson 5 napirendi pontot tárgyalnak a testület tagjai. Meghívó 1. napirend –…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.