Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Egyre több fiatal szorong a pénzügyek miatt egy kutatás szerint
Szorongó nő ül a fal előtt.

Egyre több fiatal szorong a pénzügyek miatt egy kutatás szerint

Olvasási idő: perc

Múlt héten tartották a 11. Pénzhetet. A programhoz országszerte több száz iskola csatlakozott. Ózdon a JAG és a SZIKSZI diákjai is. A pénzügyi oktatás fontos a helyi középiskolákban. Idén is elindul a Pénzmesterek elnevezésű országos verseny, ami a középiskolások pénzügyi ismereteinek és tudatosságának fejlesztését szolgálja. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége a verseny kapcsán vizsgálta meg a különböző korosztályok pénzügyi tudatosságának, felkészültségének jellemzőit, illetve azt, hogy miként ítélik meg az egyes generációk a saját, valamint a többiek pénzügyi attitűdjét. Kiderült, hogy a fiatalok sokkal jobban aggódnak a pénzügyek miatt, mint tavaly.

„A mostani évbe sokkal jobban oda kell figyelnünk a költekezésre és mindenféle anyagi dologra, hisz én is a családommal és a barátaimmal is szoktunk erről beszélgetni és nagyon is feltűnt, hogy ebben az évben mindenképp jobban meg kell kötnünk a kezünket, és jobban oda kell figyelnünk minden kiadásunkra” – mondta Varró Kitti, az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója.

A kutatás egyik eredménye, hogy a tavalyihoz képest a kétszeresére nőtt azok aránya, aki szerint a magyar fiatalok aggódva, szorongva állnak a pénzügyi kérdésekhez. A 16 és 29 év közötti korosztályban tízből már négyen így látják saját kortársaikat. A kutatásból az is kiderült, hogy az 50 év felettiek nagy része nem tartja lustának a fiatalokat. Azok viszont, akik elmúltak hatvan évesek, többen úgy vélik, az említett korosztály túl sokat költ szórakozásra, divatra és kütyükre.

„Az előzőekkel nagymértékben egyetértek, viszont szeretném egy picit meg is cáfolni. Az én ismeretségi körömben nagyon sok olyan fiatal van, aki sokat dolgozik. Hétvégenként, délutánonként különböző helyeken. Egyrészt azért, hogy a családjának segítsen, másrészt pedig azért, hogy saját igényeit kielégítse. Ez elsődlegesen jogosítványra, autóra gyűjtenek. Én ezt nagymértékben támogatom is, olyan célból és okból, hogy a diák megtanulja értékelni a saját kétkezi munkáját” – nyilatkozta Heiling Jolán, az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa.

A kutatók úgy vélik, a pénzügyi szorongás sok összetevős lehet, de a releváns tudás megszerzése sokat segíthet eligazodni a pénzügyi világban.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.