Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Ki mit tud? – Háziversenyt szerveztek az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai
Az Ózdi Szívbetegek Egyesülete tartott Ki mit tud háziversenyt a Civil Házban.

Ki mit tud? – Háziversenyt szerveztek az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai

Olvasási idő: perc

Ismert dalok és versek csendültek fel a Civil Ház nagytermében. Az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai háziversenyt szereztek, amely már hagyománnyá vált a szervezet életében. A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy az idősek élesben is kipróbálják magukat, mielőtt az országos versenyeken szerepelnek. Fontos az is, hogy együtt lehessenek és megmutathassák egymásnak tehetségüket.

„Mindig úgy időzítjük ezt a házi Ki mit tud?-ot, hogy ez szinte már egy fellépési lehetőség, egy főpróba tulajdonképpen. Én arra vagyok büszke, hogy idős korosztály lévén mégis annyira aktívak és felvállalják magukat, mert nem mindenki képes kiállni egy közösség előtt, hogy akár szavaljon, vagy énekeljen” – mondta Levora Sándorné, az Ózdi Szívbetegek Egyesületének elnöke.

Idén is nagy volt az érdeklődés az esemény iránt, összesen tizenhárman neveztek. Két csoport is táncolt, a többiek pedig dalos és verses produkciókkal léptek fel. Olyan is volt, aki először mutatkozott be. Az idősek szorgosan gyakorolnak a megmérettetésekre. Az országos Ki mit tud? elődöntője már vészesen közeledik, április 4-én Miskolcon tartják. Aki onnan tovább jut, május végén Siófokon az országos döntőn is bizonyíthatja felkészültségét.

„Itt a Szív Klubnál tavaly, tavalyelőtt, már egy pár éven keresztül elmentem az országos elődöntőbe és részt vettem a döntőben is. Legutóbb Siófokon volt az országos döntő, ott versmondásból ezüst minősítést kaptam, éneklésre pedig arany minősítést. Az igazság az, hogy én szeretek énekelni, a szomszédaim is sokszor meghallgatnak. Én magamnak énekelek gyerekkoromtól, akkor is általában már általános iskolában is versmondásból engem szerepeltettek, ez úgy látszik megmaradt idős koromra is” – nyilatkozta Pető István, az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagja.

A fellépőket egy háromtagú zsűri értékelte. Mindenkit egyenrangúan tíz ponttal jutalmaztak, ugyanis itt nem a versengés volt a lényeg, hanem hogy jól érezzék magukat a tagok és örömet szerezzenek egymásnak. A résztvevők oklevéllel és csokoládéval gazdagodtak.

Legfrissebbek

Polgármesteri Hivatal.

Képviselő-testületi ülés

A 2025. április 28-án (hétfőn) 14 órától, a Városháza nagy tanácstermében kezdődő rendkívüli képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései. A tanácskozáson 5 napirendi pontot tárgyalnak a testület tagjai. Meghívó 1. napirend –…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.