
Csattogtak a metszőollók, a szorgos kezek a benőtt aljnövényzetet ritkították. Több mint tíz önkéntes vállalkozott ma reggel arra, hogy a Cipó fölötti erdőben található gyalogösvény egy szakaszát kitakarítsa. Tóthné Hangonyi Gréta szervezte meg a programot, hívására több segítő érkezett a helyszínre.
„Tavaly ősszel iskolás gyerekeknek kerestem útvonalat, a városhoz közeli Vasvár iskolából megközelíthető helyet. Akkor találtam arra a Cipó fölötti erdőre, ahová el is jöttek a gyerekek túrázni, viszont akkor eléggé növényzettel benőtt volt az erdő, és most ezt az útvonalat takarítottuk ki. Délután egy órakor a Vasvár Úti Általános Iskolából jön ugyanaz a gyerekcsapat már a tisztogatásba segíteni” – mondta Tóthné Hangonyi Gréta, az Ózdi Természetbarátok Körének túraszervezője.
A csapat ketté vált, az egyik a Gyári temetőtől, míg a másik a Martinovics úttól indult el az útvonalat megtisztítani. A korábbi évekhez hasonlóan az ÓVI munkatársai is segítettek a munkálatokban, de a természetbarátok körének tagjai közül is többen támogatták az ötletet.
„Azért jöttünk, mert szeretünk túrázni, szeretjük a tiszta útvonalakat és tudjuk, hogy lesz a Kohász Kéktúra és arra is készülni kell, mert rengeteg ember jön. Ők is komfortosan érezzék magukat, ne az ágas-bogas bokrok között kelljen bujkálni, mert van olyan sok helyen, ahol igencsak megviselt bennünket a túraútvonal, úgy-hogy teszünk azért, hogy jól érezhessük magunkat, meg kint vagyunk a friss levegőn” – nyilatkozta Magyar Zoltánné, az Ózdi Természetbarátok Körének tagja.
„Gyakorlatilag bozótirtás, szemétszedés, ami útközben van akadály, azokat eltesszük az útból, hogy egy ösvény alakuljon ki, amin majd nem tudnak eltévedni a túrán résztvevők” – tette hozzá Csák Árpád, az Ózdi Természetbarátok Körének tagja.
A júliusi Kohász Kék teljesítménytúrának ez az útvonal, mely a Cipó kör nevet viseli, a legrövidebb szakasza lesz. Tisztítása, karbantartása, folyamatosan zajlik.




