Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Tavaszi családi napra várták a családokat az Ózdi Városi Könyvtárban
Néptáncos foglalkozáson vettek részt a gyerekek.

Tavaszi családi napra várták a családokat az Ózdi Városi Könyvtárban

Olvasási idő: perc

Bábszínház, néptánc oktatás és kézműves foglalkozás várta az érdeklődőket a Tavaszi családi nap keretében az Ózdi Városi Könyvtárban. Kicsik és nagyok is érkeztek rendezvényre, minden korosztály megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot.

„Mindig valamilyen másfajta programot kínálunk, úgyhogy most a néptáncosokra esett a választás. Szokott lenni bábszínházunk, meseszínházunk, tehát mindig kitalálunk valamit, amivel fel tudjuk kelteni a gyerekek érdeklődését” – mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.

Ez alkalommal a néptánc került a középpontba. A három év alattiakat Balogh Ágnes néptáncpedagógus várta lépegető zenés foglalkozással. Szerinte nagyon fontos már kicsi korban elkezdeni tanulni a népdalokat és táncokat.

„Nagyon sok szülő lehet, hogy nem is gondol annyira mélyen bele, hogy miért is jó, hogyha egy ilyen helyre hordom rendszeresen a gyerekemet. Hiszen megtanul gyönyörűen járni, nagyon szép lesz a testtartása, a ritmusérzéke, a hallásérzéke. Ezentúl, ami nagyon fontos, hogy lesz egy erkölcsös élete, tehát az értékrendje teljesen megváltozik ezeken a népi játékokon, népdalokon és táncon keresztül. Fejlődik a hallásán kívül a koncentráció képessége is, ami nagyon fontos, ugyanis egy közösségben dolgozunk együtt” – emelte ki Balogh Ágnes, nívódíjas táncos és néptáncpedagógus.

Helyiek is képviseltették magukat, de ők már a nagyobbakat várták egy kis mulatságra.

„Próbáltuk egy kicsit megmozgatni őket olyan szinten, hogy dinamikusabb táncokat és régi népszokásból eredő kis játékokat játszottunk velük. Először kicsit énekeltük, majd tanulgattuk a különböző népi hagyományos énekeket” – nyilatkozta Ronyecz Ákos, az Ózdi Néptánc Egyesület művészeti vezetője.

Többen pedig már törzsvendégként tértek vissza a könyvtárba.

„Két fiammal érkeztem, négy és fél, illetve tíz és fél évesek. Nagyon szeretjük ezeket a családi délutánokat itt a könyvtárban, mert a négy és fél éves is talál magának elfoglaltságot, szereti még a babasarkot is, de kézműveskedtünk is, tetszett neki a diavetítés, most jöttünk ide táncolni, illetve a 10 és fél éves meg társasjátékozik. Ő minden hónapban egyébként itt van a társasjáték klubban, azt is nagyon szereti, úgyhogy azt gondolom, hogy kicsiknek és nagyoknak is egyaránt találunk elfoglaltságot itt a könyvtárban” – tette hozzá Antalné Bárdos Eszter.

„Mi minden alkalommal próbálunk eljönni, mikor megrendezésre kerül egy ilyen rendezvény, és minden egyes alkalommal nagyon sok élménnyel gazdagodva térünk innen haza” – fogalmazott Hevér-Megyeri Mariann.

A játszódélutánon egészen este hat óráig szórakozhattak a vendégek. A programok jól összekovácsolták a szülőket és gyerekközösséget.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.