Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Múlt, jelen és jövő – Sebészetről szóló előadást tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban
Dr. Kovács Sándor orvos-igazgató előadás közben.

Múlt, jelen és jövő – Sebészetről szóló előadást tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban

Olvasási idő: perc

Egy bevezetővel indult az az orvostudományi előadás, melyet tegnap délután tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. A központi téma a sebészet volt, melyet kivetítéssel tett színesebbé dr. Kovács Sándor sebész főorvos. Az intézmény vezetősége egy könyvmegjelenés kapcsán találkozott először az orvossal.

„Nagyon érdekes dolgokat mondott a munkájáról, és felvetődött ez a gondolat bennünk, hogy de jó lenne, és erről is érdemes lenne beszélni a nagyközönség előtt, hiszen sok mindent nem tudunk, hogy milyen is a sebészetnek a múltja, jelene és jövője, amiről tulajdonképpen szó lesz most az előadás során” – mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár könyvtárvezetője.

Az előadás első felében a sebészet múltjáról esett szó, ahol érdekes tényeket ismerhetett meg a hallgatóság. A múlt után a jelen helyzetéről is beszélt az előadó. Itt előtérbe került az ózdi kórház sebészeti osztálya is.

„A sebészeti osztály helyzete szerencsére jó, olyan szempontból is, hogy ha az eszközparkot nézzük, tehát a lehetőségeket, illetve hogy ha a munkatársak létszámát nézzük, akkor is jelen pillanatban megfelelő helyzetben vagyunk. Ugyan több szakorvos is lehetne, de ha az orvos létszámot tekintjük, akkor azt gondolom, hogy ez elfogadható” – emelte ki dr. Kovács Sándor, orvos-igazgató, sebész főorvos.

A prezentáció egy átfogó, komplex képet adott a sebészeti szakágról, a műtétekről, a kórházi csapatmunkáról és a sebészet által gyógyítható betegségekről is. A program sok érdeklődőt vonzott. A szervezők bíznak abban, hogy a közeljövőben hasonló témában ismét tarthatnak majd előadást.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.