Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Megcsalás és hazugság – A Pesti Művész Színház előadása érkezett Ózdra

Megcsalás és hazugság – A Pesti Művész Színház előadása érkezett Ózdra

Olvasási idő: perc

Alice és szeretője Michel egy hotelszobában szórakoznak. Így kezdődött a Pesti Művész Színház „Szemenszedett igazság, avagy hazudni tudni kell” című előadása az Olvasóban. Nem csak az okoz konfliktust, hogy mind a ketten házasok. A csavar a történetben, hogy Alice férje, Michel legjobb barátja. Paullal rendszeresen találkozik, együtt járnak teniszezni. A férfi azért, hogy senki ne sérüljön, hazudni kezd, azonban felesége, Laurence gyanakszik rá.

„Kérdezősködik a feleség, hogy hol jártál és közben rajtakapja a férjét, mert tudja, hogy hazudik, de olyan finoman. Ebből jön a bonyodalom, a legvégén pedig kiderül az igazság a nőről, hogy tulajdonképpen ő sem egy olyan igazmondó” – mondta Nyertes Zsuzsa, színésznő.

A viszony leplezése miatt mindenki hazudik, a hazugságok pedig egyre nagyobbakká és kuszábbakká válnak. A darab túl van a nyolcvanadik előadáson. A sikert az is mutatja, hogy most is közel telt ház előtt léptek színpadra. A színészek azt mondták, nagyon szeretik ezt az előadást.

„Egy nagyon földhözragadt, egyáltalán nem teátrális darab, hanem szerintem a vígjátékok között is egy nagyon őszinte, és ettől nagyon jól működő vígjáték” – nyilatkozta Egyházi Géza, színész.

A darabot fogják még játszani, de egy második részben, vagyis egy folytatásban is gondolkoznak. Az eseményről bővebb összefoglalót az Ózdi Városi Televízió Kaleidoszkóp című magazinjában láthatnak majd.

Legfrissebbek

Rendőrautó az Ózdi Rendőrkapitányság épülete előtt.

Betörés közben érték tetten a 47 éves ózdi nőt

A napokban betörés közben értek tetten egy elkövetőt a rendőrök, úgy tudjuk az áruház külső ajtaját már feltörte, a másodikat pedig éppen feszegette, amikor jelzés alapján megérkeztek az egyenruhások. „Július…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.