Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Nekünk csupán öt lépcsőfok, neki a szabadság ára – Lépcsőliftre gyűjtenek egy mozgássérült ózdi lánynak
Átmeneti megoldás a lehajtható rámpa.

Nekünk csupán öt lépcsőfok, neki a szabadság ára – Lépcsőliftre gyűjtenek egy mozgássérült ózdi lánynak

Olvasási idő: perc

Egy lépcsőliftet szereltek be 2012 nyarán az Árpád vezér úton. Ganyi Károly segítségkérésére egy város fogott akkor össze, hogy megvalósulhasson a beruházás, amely jelentősen megkönnyítette mindennapjait. A nevéhez kötődő Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány 2019-ben alakult. Az elmúlt hat évben számos tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermeket támogattak. Most Farkas Kármen ügyét karolták fel.

„Egy éves korom előtt neuroblastomát állapítottak meg nálam, ami a mellkasomban kezdődött, majd áthatolt a gerinccsatornámba. Műtét előtt kaptam kemoterápiás kezelést, majd megműtöttek, ezáltal deréktól lefelé lebénultam. Húsz éves koromban átestem egy májtranszplantáción, majd tavaly novemberben átestem egy mellkisebbítő műtéten” – mondta Farkas Kármen.

Idén még egy műtét vár a huszonhét éves lányra az időközben kialakult rekeszizom sérve miatt. Kármen mindenhová kerekesszékkel közlekedik. Bár magasföldszinti lakásban laknak, öt lépcsőfok mégis megnehezíti az életét. Jelenleg egy lehajtható rámpán, a nagymamája segítségével tudja elhagyni az otthonát. A problémára azonban van megoldás.

„Kárment én már gyakorlatilag a születése óta ismerem. Valamilyen szinten szomszédok voltunk. Hozzám fordultak segítségért, hogy lépcsőjáró liftre lenne szükségük. Már elég régóta beszédtéma volt ez, de most jutott odáig a dolog, hogy segítünk ebben” – nyilatkozta Ganyi Károly, a Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány elnöke.

A speciális liftet Kármen egyedül is tudja majd használni. A kivitelező cég már adott egy árajánlatot. Kétmillió forintba kerül a felvonó felszerelése, további háromszáztízezer forintba pedig a kisebb villanyszerelési és egyéb munkálatok. Az alapítvány honlapjára kattintva tudjuk támogatni Kármen álmát. Nekünk csupán öt lépcsőfok, neki a szabadság ára.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.