Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Az élő állat nem játék – Sokan azonban mégis nyulat vásárolnak húsvétkor
Törpenyuszik.

Az élő állat nem játék – Sokan azonban mégis nyulat vásárolnak húsvétkor

Olvasási idő: perc

„Az élő nyuszi nem játék, ne vegyél nyuszit ajándékba” – ez a felirat olvasható azon a képen, amit az Első Nyúlmentő Alapítvány osztott meg közösségi média oldalán. Számos intézmény és szervezet posztol hasonló tartalmat. Húsvét közeledtével sokan döntenek úgy, hogy élő állatot vásárolnak házi kedvencnek. Azonban érdemes kétszer is átgondolni, hiszen tartásuk komoly felelősséggel jár. Az elhamarkodott döntés akár végzetes is lehet az állat számára.

„Minden évben jellemző, hogy már húsvét után pár nappal, akár ilyen babanyuszik kerülnek be kidobva, vagy a szemetes mellé leraknak nyuszikat, vagy kis dobozba. Egyébként egy ilyen nagyon erős löket az a nyári időszakban szokott történni. Ekkorra a nyuszik egyébként már ivaréretté válnak, esetleg kevesebbet takarítják őket, vagy elkezdenek kicsit területet védeni, vagy az emberek elmennek nyaralni és sorra rakják ki az utcára őket, ami egyébként bűncselekmény, mert a Btk. is bünteti az állatelhagyást” – mondta Meier Krisztina, az Első Nyúlmentő Alapítvány elnöke.

Hozzátette, hogy nem egy játékról van szó, amit felteszünk a polcra, ha már meguntuk. Egy élőlényről gondoskodni kell, etetni és ha kell, orvoshoz vinni. A nyulak átlagosan 6-8 évet élnek, de akad köztük olyan is aki 12 évet is megél.

„Nagyon oda kell figyelni, hogy milyen környezetbe helyezzük, milyen társállatok vannak körülötte. Például ne tegyünk egy ragadozó mellé nyuszit. Arra is kell figyelni, hogy egy hálószobába ne tegyünk nyulat, hiszen nem tud aludni az, aki bent van, hiszen éjszaka és alkonyatkor elég aktívak. A tartástechnológia is nagyon fontos, hogy mivel etetjük, ugye a káposzta répa az egy nagyon durva tévhit, mert ez egy nyuszinak a bélflóráját teljesen fel tudjuk borítani, aki eddig még nem evett ilyet. Nem is érdemes ilyenre rászoktatni, mert az alapvető takarmány az a jó minőségű széna és egy ilyen prémium táp, amit napi kétszer adhatunk neki” – tette hozzá Meier Krisztina, az Első Nyúlmentő Alapítvány elnöke.

A szakemberek azt javasolják, hogy vásároljunk inkább tenyészetből, vagy fogadjunk örökbe szervezettől, így biztosan egészséges állat kerül a családba. A nyulak nagyon érzékenyek, orvosi költségeik elég borsosak lehetnek. Őket is kell éves szinten oltani. A törpenyúl tartás témájában több közösségi csoport is létrejött már. Érdemes lehet innen vagy az Első Nyúlmentő Alapítvány oldaláról tájékozódni.

Legfrissebbek

Töltött káposzta az asztalon.

Autentikus vendéglő nyílt Ózdon

A mai napon nyílt meg a Bari Family Cigányvendéglő, amely egyedülálló, autentikus konyhával várja a vendégeket. „Nagyon fűszeresek az ételeink, mi mindent hússal főzünk, szeretjük a húsos ételeket. Nagyon szeretjük…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.