
A jó idő beálltával többen veszik fel a bakancsot és mennek ki a szabadba. Szinte hívogat a természet, de mindig felkészülten és átgondolva induljunk útnak. Vannak, akik nem mérik fel erejüket vagy állóképességüket, éppen ezért fenn áll a veszélye annak, hogy a kitűzött távot nem tudják teljesíteni, rosszabb esetben eltévednek az erdőben, vagy balesetet szenvednek. Érdemes tehát betartani a szakember tanácsait.
„Az Egererdő Zrt. Szilvásváradi Erdészetének területét éves szinten több százezer turista látogatja. Néhány részük nincsen tisztában az erdőlátogatásának szabályaival. Ezért sok esetben találkozhatunk eltévedt turistákkal. Ilyenkor az erdészet segítséget nyújt számukra, és próbál nekik a lehető leghamarabb segítséget nyújtani. Próbál ebben az Egererdő Zrt. is partner lenni. Próbálunk tájékoztató táblákat kihelyezni, illetve nagyon fontos az, hogy tisztában legyünk az erdőlátogatás szabályaival. Ne térjünk le a kijelölt ösvényekről, illetve fokozottan felhívjuk a látogatók figyelmét a szemetelés tilosságára” – mondta Tölgyesi Gergő, az Egererdő Zrt. Szilvásváradi Erdészetének kerületvezető erdésze, erdei iskolavezetője.
Az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai szinte minden hétvégén elindulnak meghódítani egy-egy távot. Éves naptáruk megszerkesztésekor figyelnek arra, hogy különböző nehézségű útvonalakat jelöljenek ki.
„Gyakran túrázunk kisebb nagyobb csapatokkal. Természetesen az éves program alapján és a programfüzetünkben megjelöljük a túrák nehézségi fokát. Egy bakanccsal, két bakanccsal, három bakanccsal. Sokfelé járunk, nem mindig jól járható ösvényeken vezet az utunk. Nálunk ez gyakorlat, hogy elől megy a túravezető és a csoport végén egy túratársunk, aki figyel arra, hogy ne maradjon le senki” – nyilatkozta Bánhidi Denise, az Ózdi Természetbarátok Körének tagja.
A szakember azt mondja alapszabály, hogy víz nélkül és feltöltött mobiltelefon nélkül senki ne induljon útnak. Jó, ha van nálunk pár falat élelem is, amivel pótolhatjuk az energiát. Kirándulni csak mentálisan és fizikálisan felkészülve induljunk el.