
Az apró élősködők a városi környezetben is előfordulhatnak, különösen az összefüggő növényzettel borított vagy körülvett kisebb-nagyobb területeken, mint a parkok vagy épp a játszóterek. A kis vérszívó a tölgyerdőket és az árnyékos és nedves helyeket is kedveli, de az erdő aljnövényzetében, a bozótosokban tartózkodik a legszívesebben. Védekezhetünk oltással, ami már egy éves kortól adható. Amikor észrevesszük a bőrünkbe fúródott kullancsot, ne próbálkozzunk különböző módszerekkel kiszedni, mert kapható speciális kullancscsipesz, mely használata egyszerű és gyors. A kullancsot minél hamarabb el kell távolítani, hangsúlyozta dr. Sahin Fawaz címzetes főorvos.
„Nem kell megijedni, hogyha a fej benne marad, mert az magától kilökődik. Érdemes párakötést tenni rá és megkeresni a háziorvosát, antibiotikum céljából. A másik megelőzés a kullancs ellen, hogy megfelelő védőruházatot kell használni, illetve különböző spray-k, amik ijesztik a kullancsokat” – mondta dr. Sahin Fawaz, címzetes főorvos.
De nemcsak nekünk embereknek kell vigyáznunk és védekeznünk a vérszívók ellen, hanem kedvenceinket is megcsíphetik. Megóvhatjuk őket, hogyha időben megelőzzük a kullancsok támadását.
„Nagyon gyakran fürdünk, minden második nap fürdetem. Annak ellenére, hogy nem ez a trend. Argánolajjal előzzük meg, hogy a bőre kiszáradjon, de fürdés közben alaposan tudom átellenőrizni. Azon kívül használunk kullancsriasztó cseppeket, ami nagyon jól bevált. Arra figyelmeztetném a kutyatartókat, hogy ahol tuja vagy valamilyen futónövényzet van, azokat a területeket lehetőség szerint kerüljék, mert az a kullancsnak a kedvenc élőhelye” – nyilatkozta Dobronovszkyné Knyaskó Anna.
Kutyák esetében főként az eb fején lehet találni kullancsot, mivel előszeretettel fúródnak a bőrbe a nyak és a fül környékén. Embernél a vékonyabb bőrrel rendelkező hajlatokat kedvelik, főleg a térdhajlatot és az ágyék tájékát.