
A nyári szünet kezdetével elindulnak a gyerektáborok. A legkeresettebbek idén is a tematikusak, azok közül is a nyelv-, a sport- illetve a kiránduló táborok. A szülőknek sok esetben problémát jelent, hogy megoldják az egész nyárra kiterjedő gyerekfelügyeletet. Aki teheti a nagyszülők segítségét kéri, de vannak akik a szervezett programokat részesítik előnyben. Az ÓSÉK is tart minden évben napközis sporttábort.
„Igazából sokan jelentkeznek, mivel a hirdetéstől számított másfél, két órán belül betelik a létszám. Mivel egy hetet tudunk indítani, azért mert a lebonyolítók szabadság terhére csinálják. Így ez nehézségekbe ütközik, ezért csak egy hétre van lehetőség. Ezért az első negyven gyermek jelentkezését tudjuk fogadni. Ami május 6-tól lesz és a tavalyi áron sikerül az idei tábort is lebonyolítani, ami szerintem a mai helyzetben nem elhanyagolható. Ezért is gondolom, hogy ez népszerű, meg a programok is nagyon vonzóak a gyerekek számára, hiszen strandközpontban nem érezheti magát rosszul egy gyermek. Nyilván vannak kötött programok, de vannak szabad játékok és foglakozások, tehát azt gondolom, napi háromszori étkezéssel ez a legjobb a gyerekek számára” – mondta Schifter Tamás, az ÓSÉK tábor szervezője.
Itt a mozgás van főszerepben, lesz bicikli és gyalogtúra, úszás foglalkozás, airsoft, valamint lézerharc is. Az, hogy mennyibe kerül egy-egy tábor a szülőknek, sok mindentől függ. Az „ottalvósak” nyilván jóval költségesebbek, mint például a napközisek. A második legnépszerűbb a kézműves tábor, ahol a kreativitáson van a hangsúly. A Hunnia Tábort az Ózdi Városi Strandfürdő területén idén már tizedik alkalommal rendezik meg.
„Gondolkodunk ilyen meglepetés programokban is, de nyilván, hogy a hagyományos kézműves alapokat összefoglaló szakmai, kézműves szakmai részt próbáljuk oktatni a gyerekeknek. Lesz agyagozás, fafaragás, lesz bőrözés, lesz kosárfonás, lesz néptánc természetesen, gyöngyfűzés a kisebbeknek. Szalagokból csinálnak ilyen különböző virágkoprodukciókat, íjászkodnak, úgyhogy gazdag lesz a program ismételten” – nyilatkozta Balog Zoltán, a Hunnia Gyermekei Íjász és Hagyományőrző Egyesület vezetője.
Az Eduline egyik cikke alapján a legdrágábbnak a külföldi nyelvtáborok minősülnek, egy hét angol idegen nyelvű táborért Máltán, négyszázezer forintot is elkérhetnek, de ezen felül még vannak költségek. A nagymértékű drágulás inkább a fővárosra és környékére lesz jellemzőbb, ahol egy egyhetes táborért akár százezer forintot is elkérhetnek.
„Az árak sajnos elszálltak egész Európában, itt is borzasztóan megemelkedett minden, és úgy néz ki, hogy nekünk is olyan 5-6 ezer forintot biztos, hogy emelnünk kell, mert az étel már nem annyiba kerül, mert az alapanyagok, az oktatók nem annyiért jönnek el. Tehát muszáj vagyunk egy kicsit megemelni, igazodni az itteni helyzethez, ami egyáltalán nem tetszik nekünk” – hangsúlyozta Balog Zoltán, a Hunnia Gyermekei Íjász és Hagyományőrző Egyesület vezetője.
Ózdon kis mértékű drágulás várható, de lesznek táborok, amelyek tavalyi áron érhetőek el. Egy egyhetes napközis kézműves vagy sporttábor, ellátással együtt negyven, de az „ottalvós”, akár ötvenezer forintba is kerülhet fejenként.



