Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Népi udvarlási szokás – A májuskosár hagyománya
Több méretben és színben kaphatóak a májuskosrarak.

Népi udvarlási szokás – A májuskosár hagyománya

Olvasási idő: perc

A májuskosár tradíciója egészen az 1900-as évekre nyúlik vissza. Ez a népi szokás az ifjú szerelmesek párválasztását hivatott segíteni. A hagyományosan szalagokkal díszített füles kosárba jellemzően hortenzia került, és az udvarló legények annak a kiszemelt leánynak juttatták el, akivel mély kapcsolatra, netán menyegzőre készültek. A virágok színe azonban sokat árulkodik a két nem közötti kapcsolatról.

„A fehér szín az kizárólag a gyűrűs menyasszonynak jár, mégpedig annak is csak abban az esetben, ha még abban az évben lakodalmat ültek. A rózsaszín a komoly kapcsolatban lévő pároknak volt ajánlott, illetve abban az esetben, hogy ha a következő évben szándékoztak összeházasodni. Persze ritkán, de voltak olyan párok is, akik már régóta együtt voltak, de nem volt tervezett a házasságkötés, az ő májusi kosaruk lila színben pompázott” – mondta Darvayné Vincze Tímea, az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark múzeumpedagógusa.

Emellett találkozhatunk a kék színnel is, ezt barátok adhatják egymásnak. Az apukák lányaiknak, illetve nő rokonaiknak pedig sárga kosárral kedveskedhetnek. Az idők folyamán a kosárban lévő hortenziát leváltották a különböző szobanövények és orchideák, a népszokás azonban újra virágkorát éli.

„Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb, ugye az idősebbek is nagyon szeretik. De meglepő, hogy a mai korosztály, a fiatalabbak is sok szeretettel viszik a párjuknak a májuskosarat. Nagyon szeretik a rózsaszín kompozíciókat, a lilásat, a fehéret ugye az viszi akinek már menyasszonya van és az kapja majd. A kislányoknak is előszeretettel viszik az apukájuk” – nyilatkozta Szabó Mónika, a Moncsi Virág-Ajándék ügyvezetője.

A májuskosarakat a hölgyek az ablakba helyezték ki, ezzel mutatták meg örömüket és büszkeségüket. Emellett így jelezték a közösség felé, hogy nekik komoly kapcsolatuk van. A kosár általában egy hónapig maradt szem előtt.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Sétálnak a járókelők a városban.

Ónos eső nehezítette a reggeli indulást

Az egész éjszakán át tartó ónos eső ma reggelre jégpáncélként borította be várost. A csúszós utak miatt több helyen balesetveszélyes helyzetek alakultak ki. Nem csak az autósoknak okozott bosszúságot, de…
Read more
Ózdi sikerek a Torna Diákolimpián.

Ózdi sikerek a Torna Diákolimpián

Ózd városát három iskola sportolói képviselték a Torna Diákolimpia vármegyei döntőjén, melyet a miskolci Avasi Gimnáziumban rendeztek meg. A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai első alkalommal vettek részt a megmérettetésen.…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.