
Ostorcsergetést mutatott be a Tábortűz Hagyományőrző Egyesület a Jánossza-völgyben. Az Ózdi Boga Vadásztársaság tartott vadásznapot. Több szakmai előadás és bemutató tarkította a programokat, amikre a környező társaságokból is szép számmal érkeztek.
A tritonkürt csiga kagylóját használta Erdélyi Tamás. Ezen keresztül mutatta be a bőgő szarvas hangját. A fővadász többszörös szarvasbőgő Európa-bajnok, ő a felkészítője a Szarvasbőgő Európa-bajnokság magyar csapatának is.
„Én szerintem, nem tudom, hogy lehettem-e 4 vagy 5 éves, amikor az öregapám kivitt egy Csepel biciklin a nagy sötétbe és ott megálltunk. Azt sem tudtam, minek mentünk oda, amikor nem láttunk az orrunkig sem, és akkor meghallottam a ködben, ahogy a bika zihál. Akkor már tudtam, hogy ezt az irányt kell továbbvinni” – mondta Erdélyi Tamás, fővadász, többszörös szarvasbőgő Európa-bajnok.
Nem csak a csigán keresztül mutatta be a bőgés hangját. Volt nála szürkemarha tülök, PVC cső, de egy sima papír guriga is. A hívásnál azt mondta az a fontos, hogy a szituációkat ismerje fel az ember. Három hangot különböztet meg. A háremét terelgető, a kereső és a győztes bika hangját. Ez segítheti a vadászatot is. A versenyek világa és a vadászat közbeni hívás azonban eltérő. Erről is tanulhattak a vendégek.
Kiss Sándor, az Ózdi Boga Vadásztársaság elnöke azt mondta, az ilyen események célja, hogy közelebb hozza a civil lakosságot a vadgazdálkodáshoz, valamint hogy a társaságok folyamatosan kapcsolatot tartsanak egymással. Ugyanígy vélekedett a tájegységi fővadász is.
„Nagyon jó alkalom egy ilyen vadásznap a barátságok elmélyítésére, szakmai beszélgetésekre. Azt gondolom, ez előreviszi az együttműködést a társaságokkal, illetve a civil lakosság felé is” – emelte ki Csirke László, tájegységi fővadász.
A térséget érintő problémákat is ilyenkor beszélik meg, mert úgy vélik, közösen könnyebben találnak megoldást például a vadkárokra, illetve az erdőben történő illegális tevékenységekre.




