
Nemzetközi kulturális projekt indult a romániai Felsőbánya, a szlovákiai Rozsnyó, az ukrajnai Dolyna és az Ózdot képviselő Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány összefogásával. Az egyéves program hivatalosan március elsején indult és 2026. február végéig tart. A pályázat keretében a tervek szerint számos esemény megvalósul.
„A menetrend az lesz, hogy ez alatt az egy év alatt különböző rendezvények, események fognak történni a négy országban. Speciel mi egy kézműves vásárral fogunk nyitni június elején, első hetében, ami itt Ózdon fog majd történni. Jönnek majd a többi országból is mindennemű kézművesek, bemutatják, árulják a portékájukat, illetve majd október elején egy – hasonló, mint ami szokott lenni ipari örökségvédelmi konferencia – ez egy kicsit kibővített konferencia lesz” – mondta dr. Török Béla, projektmenedzser.
A programok igen színesek. A partnerországokban többek közt lesz festőiskola, gasztronómiai műhely és labdarúgó torna is. Az ÓVK ezen felül egy interaktív platform létrehozását is tervezi. A vezérlő számítógépek az ózdi központban működnek majd, a rendszer rugalmas.
„Egy olyan digitális platformot hozunk létre, amely tulajdonképpen a résztvevő országoknak, résztvevő partnereknek lehetőséget ad arra, hogy mint egy felhő szolgáltatásban feltöltsék a saját dokumentumaikat, egymás dokumentumait is elérjék, lássák. Ezek a dokumentumok lehetnek filmek, videók, rövid filmek, rádiós műsorok, rádiós anyagok, szórólapok. Attól lesz ez jobb és több, mint egy honlap, hogy alkalmas arra is, hogy virtuális kiállításokat rendezzünk ebben” – tette hozzá Bojtos Zoltán, technikai koordinátor.
A projekt elsődleges célja a kulturális tevékenységek és a fenntartható turizmus fejlesztése, valamint a társadalmi befogadás segítése. A szervezők bíznak a program sikerében.




