Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Közlekedés » Akár nagyobb baj is történhetett volna – Baleset az Ifjúsági Parknál lévő zebránál
Az Ifjúsági Parknál lévő gyalogátkelőhely.

Akár nagyobb baj is történhetett volna – Baleset az Ifjúsági Parknál lévő zebránál

Olvasási idő: perc

A zebra felé tartott egy gyalogos az Ifjúsági Parknál lévő kereszteződésben. A fekete autó sofőrje megállt, hogy átengedje őt. Azonban a mögötte érkező autós nagy sebességgel belehajtott. A koccanásra a gyalogos is figyelmes lett, így még időben megállt, amikor a zebra közepén tartott, majd továbbsétált. Pont ekkor érkeztek meg a közlekedésrendészet munkatársai, azonnal megkezdték az intézkedést. A baleset ma reggel hét órakor történt. A téma kapcsán megkérdeztük Palotai István vezetéstechnikai oktatót.

„Párhuzamos közlekedésre alkalmas úton az a szabály, hogyha az egyik sávban megáll egy jármű, mellette nem lehet elhaladni, meg kell állni, meggyőződni, hogy gyalogos van-e a gyalogátkelőhelyen, és részére az elsőbbséget megadni. Másik fontos szabály, hogy a gyalogátkelőhelyet úgy lehet megközelíteni, hogy az elsőbbséget meg tudja adni a gyalogos részére, tehát egy lényegesen csökkentett sebességgel szabad csak a gyalogátkelőhelyet megközelíteni” – hangsúlyozta Palotai István, autósiskola vezető.

A múlt hónapban pedig sétáló gyerekcsoport közé hajtott egy sofőr, szintén az Ifjúsági Parknál lévő gyalogátkelőhelyen. A tanulók pedagógus kíséretében keltek át az úton, de az autós úgy gondolta, hogy áthalad közöttük, mert még elfér. A sofőr felelőssége vonásakor azt mondta, hogy „Nem érti, mi a gond.” Az autóvezetőt végül 65.000 forintos bírságot kapott, illetve 6 hónapra eltiltották a vezetéstől. A napokban több helyen is megjelent az áprilisban készült felvétel, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőrség osztott meg közösségi média oldalán.

„Gyerekek csoportos áthaladásánál nyilván, ha a tanár ott áll az úttesten, akkor erre a járművezetőnek figyelni kell, hogy átengedje az összes gyereket, de a tanárnak is van egy olyan felelőssége, hogy a csoportot egybe viszi át, nem üres közökkel, tehát megvárja, míg a teljes csoport felzárkózik, és utána lépnek le a zebrára, és egyszer haladnak át a gyalogátkelőhelyen” – tette hozzá Palotai István, autósiskola vezető.

Néhány járókelő is tapasztalt már hasonló helyzetet az úttesten átkeléskor.

„Hát borzasztó. Mert már én majdnem úgy jártam egyszer az unokámmal, hogy elindultunk a gyerekkel, ugye lassabban jött, és őt már majdnem elütötték. Szóval én nagyon megbüntetném” – mondta Horváth Gézáné.

„Vigyázok magamra. Óvatos vagyok. Inkább sokat állok ott, csak biztos legyen az átmenés” – nyilatkozta Kocsi Zoltánné.

A KRESZ szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken a járművezetők kötelesek elsőbbséget adni a gyalogosoknak, ugyanakkor nekik is felelősségük van, nem léphetnek le váratlanul az úttestre, és meg kell győződniük arról, hogy az átkelés biztonságos.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.