Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Közlekedés » Folytatódnak a fejlesztések a város több pontján is
Kézi és gépi erővel terítik a munkások az aszfaltot.

Folytatódnak a fejlesztések a város több pontján is

Olvasási idő: perc

A Lehel vezér út elején új parkolókat alakítanak ki. A lakosság jelezte a terület képviselőjének, hogy az út szélén parkoló autók miatt nehézkessé vált a közlekedés. Erre nyújthat megoldást a fejlesztés.

„Az önkormányzat támogatásával ez a járda és útfelújítási alap terhére készül. A parkoló közel 150 négyzetméteres, térburkolóval ellátott parkoló lesz. Bízunk benne, hogy ez tehermentesíti a Lehel vezér úton a forgalmat, tehát csökkenti azt az akadályt, ami most van, hogy két autó egymás mellett nem tud elmenni, illetve biztonságosabban, könnyebben tudnak az emberek majd leparkolni” – mondta Angyal Béla, területi képviselő.

A Bolyki főúton egy lakossági fórum előzte meg még áprilisban a parkolók kialakítását. Akkor a terület képviselője, Zubor László és az ott lakók közösen jelölték ki azt a részt, ahol a napokban már javában zajlottak az aszfaltozási munkálatok. Itt közel 140 négyzetméternyi terület kapott új burkolatot.

Egy teherautó tolatott be a Vasvár iskola mellett, a leendő parkoló helyszínére. Töltőanyagot hozott az aszfalt alá. Hamarosan megérkezett a meleg aszfalt is, melyet kézzel terítettek el elsőként a munkások. Az érintett területen szintén problémás volt megállni autóval. Itt mintegy 220 négyzetméteren, 8 új helyet alakítanak ki.

„Ezek a paneltömbök mikor épültek még nem voltak erre felkészülve, hogy ennyi autó lesz a környéken. Tehát akkor, jobb esetben is, egy lépcsőházban 2-3 tulajdonosnak volt autója. Most nem ritka, hogy egy családban 2-3 autó is van. Amennyire tudjuk a parkolóhelyeket bővítjük” – tette hozzá Marosréti-Zsuponyó Anett, alpolgármester, területi képviselő.

Horváthné Farkas Erika képviselő térségében, azaz a Faluban is megújult 370 négyzetméternyi terület. A József Attila úton lévő üzlet mellett, valamint a garázssorra vezető út egy szakasza kapott aszfaltot. Így könnyebbé vált a boltnál a parkolás, valamint a tulajdonosok is zökkenőmentesebben közelíthetik meg garázsaikat.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.