Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Város » Asztrológia, számmisztika, masszázs – Egészségnap a Civil Házban
A Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének ózdi munkatársai vérnyomás és vércukor vizsgálatokat végeznek.

Asztrológia, számmisztika, masszázs – Egészségnap a Civil Házban

Olvasási idő: perc

Kiadványok és szórólapok voltak az asztalon, gyülekeztek az érdeklődők a Civil Ház nagytermében. Több szervezet összefogásával ismét Egészségnapot tartottak. Az esemény egyik főszervezője évről évre próbálja felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára és az alternatív technikák megismerésére.

„A test, szellem, lélek mentén szeretnénk megmutatni, hogy hogyan tudunk igazán harmóniában élni, egészséget megtartani, vagy az egészséget visszaszerezni. Most egy olyan területet hoztunk, ami nem nagyon ismert. Kevés ember ismeri az asztrológiát, a számmisztikát meg a kronobiológiát, az íriszdiagnosztikát” – mondta Reichart Edit, az Országos Rákbetegek Szövetség Ózd-Miskolc Térségi Napforduló Szolgálat vezetője.

A Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány képviselői minden Egészségnapon részt vesznek. Most energiakezelést, tartásjavító tornát és harmonizálást tartottak az érdeklődőknek.

„Alapítványunk ’95-ben jött létre, már éppen harminc éve. Az alapítónk egy klinikai halált megélt ember és egy küldetéssel jött vissza. Azzal a küldetéssel, hogy szólni kellene az embereknek, hogy ne így éljenek, ne így cselekedjenek. Ő ezt a küldetést komolyan vette és elindult ezen az úton, a cselekvő szeretet útján” – nyilatkozta Putnoki Tiborné, a Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány képviselője.

A rendezvény fővédnökeként Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a megjelenteket.

„Én azt gondolom, hogy akik vendégként itt vannak, mindenki legyen nagyon hálás azért, hogy önként, azért, hogy önökön segítsenek, ingyen és bérmentve, saját idejükből, energiájukból eljöttek ide olyan szakemberek, olyan előadók, akiknek az a célja, hogy az átadott információkkal, tudással az önök életén jobbítsanak” – emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

A szervezők most is számos programmal készültek.

„Már több alkalommal vettem részt ilyen jellegű rendezvényen előadóként. Én úgy gondolom, hogy rendkívül fontos, mint orvosnak is, az emberekkel való kapcsolattartás és a kommunikáció, mert a mindennapok során nem mindig van idő kimerítően megbeszélni egy-egy embernek, betegnek a problémáját és az emberek attól félnek, amit nem ismernek” – fogalmazott dr. Sulyok János belgyógyász.

Az előadások témái között szerepelt például az asztrológia és a számmisztika. Kitelepültek a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének ózdi munkatársai, akik vérnyomás és vércukor vizsgálatokra várták az érdeklődőket. Emellett volt íriszdiagnosztika és biorezonanciás vitaminszint mérés is.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Bolyki Úr János ismerteti az Arvisurát a megjelentekkel.

Bővített, háromkötetes kiadásban jelent meg az Arvisura

Sok érdeklődő gyűlt össze tegnap délután az Ózdi Városi Könyvtárban. Az Arvisura új kiadásának bemutatójára érkeztek, a terem teljesen megtelt. Elsőként Csörgőné Csépányi Krisztina, az intézmény vezetője mondott köszöntőt, majd…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.