Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » Város » Vakáció a könyvtárban
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Olvasási idő: perc

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az első. A fiatalok lelkesen vágták ki a formákat és ragasztották a helyükre. A könyvtárosok elmondták mi a feladat, ők pedig csendben, koncentrálva csinálták. A szünidei alkalmakra nemcsak kézműves foglalkozással készülnek a könyvtárosok, hanem számos más programelemmel is.

„Ezeken a délelőttökön lesz diafilm vetítés, papírszínház, kézműves foglalkozás, társasjátékot próbálhatnak ki a gyerekek. Azért szerettük volna ezt, hogy a könyvtárba bejöjjenek a gyerekek és hasznosan töltsék el a szabadidejüket, hiszen ezeken a foglalkozásokon kívül lehet olvasgatni, kölcsönözni a könyveket és ezáltal kellemesen és hasznosan tölthetik el az időt a könyvtárban” – mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.

A könyveknek köszönhetően más világokat is megismerhetnek a gyerekek. A választék pedig igen széles, így mindenki megtalálhatja a neki tetszőt.

„Legfrissebb könyveket is tudunk ajánlani, hiszen nyáron is ugyanúgy érkeznek a friss könyveink, az újdonságaink, de természetesen nemcsak az új könyveket, hanem a meglévő könyveinket is tudjuk adni a gyermekeknek” – tette hozzá a könyvtár vezetője.

A következő foglalkozás július 25-én lesz. Akkor társasjátékozni fognak. Augusztus 8-ára diavetítést terveznek. Az utolsó alkalmon, vagyis augusztus 15-én pedig lesz papírszínház, mese és kézműves foglalkozás is. Az eseményeken való részvétel ingyenes.

Szavazz Ózdra!

A város versenyben a legjobbakkal. A Te szavazatodra is számítunk az "Év honlapja 2025" verseny oldalán! Csak kattints alul a linkre! 1 perc az egész.
Ózd honlapjának szavazólinkje az Év honlapja 2025 közönségszavazásban
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.