Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » „Tessék adni egy kis aprót” – Napról napra felbukkannak a kéregető gyerekek a bevásárlóközpontoknál
Bevásárlókosár a parkolóban.

„Tessék adni egy kis aprót” – Napról napra felbukkannak a kéregető gyerekek a bevásárlóközpontoknál

Olvasási idő: perc

„Éhes vagyok, tessék adni egy kis aprót!” Egy-egy bevásárlás alkalmával egyre többször hangzik el ez a mondat az áruházak parkolóiban. A közösségi oldalakon is számos alkalommal olvashatunk olyan bejegyzéseket, amelyek a kéregető, kolduló gyerekekkel kapcsolatosak. A szociális területen dolgozó szakembereknek is hasonló a tapasztalatuk.

„Láthatóan az utóbbi időben megnövekedett a kéregető felnőttek, illetve gyerekek száma a bevásárlóközpontoknál. Az tudni kell, hogy az ÓTSZEGYII Család és Gyermekjóléti Központja ezeket az eseteket kiemelten kezeli, és a szükséges gyermekvédelmi intézkedéseket megteszi” – mondta Bányai Zsuzsa, az ÓTSZEGYII igazgatója.

A fiatalkorúakra más szabályok vonatkoznak, amely befolyásolhatja az ügyek végkimenetelét. A koldulás szabálysértésnek számít, de ha 14 év alatti gyerekekről van szó, akkor nem büntethetőek. Ilyen helyzetben az illetékesek felveszik a kapcsolatot a szülőkkel, és amennyiben veszélyeztetve érzik a gyermeket, ideiglenesen intézetbe küldhetik.

„Eléggé nehezített a helyzetünk, hiszen a jogszabályi lehetőségek korlátozottak, illetve a befogadó otthonokból ezek a gyermekek, akik gyermekvédelmi intézkedés vontak, nagyon könnyen megszöknek, és szinte naponta történik a beszállításuk, de haza is szöknek azonnal, és máris a bevásárlóközpontoknál állnak meg” – tette hozzá Bányai Zsuzsa, az ÓTSZEGYII igazgatója.

A rendőrség közreműködésére is szükség van bizonyos esetekben.

„A gyermekvédelmi intézetekből engedély nélkül eltávozó fiatalkorúak vonatkozásában, amennyiben az igazoltatás során megállapítást nyer, hogy őket eltűnés miatt körözik, abban az esetben előállítjuk őket és minden esetben a gyermekvédelmi intézetbe visszaszállítjuk” – nyilatkozta Soós Attila, az Ózdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője.

A szakemberek ismerik a főbb helyszíneket, ahol gyakorta kéregetnek gyermekek, ezeket igyekeznek folyamatosan ellenőrizni.

„Kollégáink napi szinten többször is ellenőrzik ezeket a bevásárlóközpontokat, hogy vannak e ott adott időben kolduló gyerekek, illetve munkaidőn túl is igyekszünk őket ellenőrizni és a szükséges intézkedéseket megtenni. Ehhez felhívnám a lakosság figyelmét, hogy bejelentéssel tudnak élni” – hangsúlyozta Kulcsár Kinga, a Család és Gyermekjóléti Szolgálat vezető családsegítője.

Munkaidőben a Család és Gyermekjóléti Központ 06-48/470-080, illetve 06-48/474-960-as telefonszámait lehet hívni, valamint a készenléti ügyelet 06-30/653-1882-es mobilszámán is lehet segítséget kérni. A vezető családsegítő hozzátette, hogy amennyiben kolduló felnőttekkel találkoznak, minden esetben átirányítják őket a hajléktalan ellátás felé. Egyébként a gyerekekkel való koldulást már eddig is tiltotta jogszabály, de 2025 júniusában az Országgyűlés azt a törvénymódosítást is megszavazta, amelynek értelmében szabálysértésnek számít az élő állattal való kéregetés is.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.