
Agyagozás, szövés, hímzés és nemezelés ez mind része volt a népi kézműves játszóháznak, amelyre több család is ellátogatott hétvégén a Digitális Erőműben. Elsőként a szövést tekinthették meg az érdeklődők.
„Ez a szövés, fonás gyakorlatilag alap dolog volt az őseinknek. A szövéssel és fonással az egész évet kitöltötték, a vetéstől egészen addig, amíg kész nem volt a vászon. Ez egy évre meghatározta a munkát, ami aztán folytatódott tovább. Itt szőtték meg a házi vásznakat, ruházattól egészen a halottas lepedőig mindent, nem beszélve gyerekruhákról vagy a használati tárgyakról, mint például a takaró” – mondta Rigó Miklós, a Nekézsenyi Hagyományok Háza vezetője.
A szövőszéken azt mutatták be, hogy a már nem használt ruhák megmaradt anyagdarabjaiból elődeink hogyan készítettek szőnyeget. Az intézmény nagycsarnokában az agyagozás fortélyait sajátíthatták el a gyerekek. Volt lehetőség nemezelésre is. Ami egy olyan eljárás, mely során gyapjúszálakat sűrítenek össze és formázzák azt keményre szappanos vízzel. A népszerű technikával figurák, táskák és dekorációk is készíthetőek, most nemezlabdát csináltak a látogatók. Volt körmönfonás és hímzés is. Az érdeklődők számos technikát elsajátíthattak. Az asztaloknál szakemberek várták a kreatívkodni vágyókat. Mindenki azon volt, hogy kipróbáljanak minden lehetőséget. Így kicsik és nagyok egyaránt megtaláltak a számukra legélvezhetőbb elfoglaltságot.
„Agyagoztunk és most varrunk, úgyhogy próbálok, még nem csináltam ilyet és elsőnek így nagyon tetszik. Igazából még ott horgoltam meg ilyenek és nagyon tetszett nekem eddig minden” – nyilatkozta Elek Lívia.
A Digitális Erőmű nagycsarnokában ezúttal Berkeszi Dávid linónyomataiból nyílt kiállítás. Közel 40 alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők, amelyek a városi terek hangulatát, mindennapi jeleneteit és emberi történeteket mutatnak be. A megnyitón egy workshop keretében a közönség is kipróbálhatta a linóprést, ami nagyon egyszerű.
„A folyamat elején előveszünk egy linóleumlapot, ami felett van egy indigó, erre teszünk egy papírlapot, amire már a vázlatot előzetesen elkészítettük, átrajzoljuk az indigó segítségével, akkor már van egy vonalas vázlatunk, ezt filctollal kiegészítjük, kiteljesítjük és utána veszi kezdetét egy speciális késsel a metszési eljárás, miután ezzel megvagyunk, hengerrel felvisszük a festéket a linóleumlapra, amire utána papírlapot helyezünk és utána belehelyezzük présbe és a préselés segítségével megjelenik a papíron a kívánt minta” – tette hozzá Berkeszi Dávid, alkotó.
A kiállítás egy egész hónapon keresztül megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében.












